Teemu Kupiainen először Finnországban törte meg a koncerttermi zenélés hagyományait és kivitte a zenét a szabad térbe, ahol bárki hallhatja, bárki élvezheti. 2002-ben már francia, spanyol és portugál hegyi falvakban kóborolt, kéretlenül tartott spontán hangversenyeket lenyűgöző táji környezetben és koszos utcákon. Tevékenységével ? amit egy állami ösztöndíj támogatott ? azt vizsgálta, hogy a legváltozatosabb kulturális-történelmi környezetben milyen hatása van Bach zenéjének. Egy kis francia falun kívül járt éppen, amikor letette a cókmókját és fejből kezdett játszani egyetlen hallgatójának, egy békésen legelő tehénnek. Az állat két órán át mozdulatlanul hallgatta a koncertet. A zenész ekkor újragondolta a vállalását és elindult India, Kína, Afrika felé. 2009-11 között elkísérte Finnország egyik legnevesebb fotóművésze, Stefan Bremer, aki végigfotózta Kupiainen spontán hangversenyeit. A Vízivárosi Galéria kiállításán az e kalandból készült sorozat darabjai láthatók. Indiai buddhista szerzetesek, amint belehallgatnak a hegedűszólóba, virgonc majmok és egy lassú mozgású óriáskígyó, ?akiknek? Kupiainen különös gonddal zenélt; keleti falvak lakói, afrikai szépség, asszonyok a világ legszegényebb országaiból, akiknek Kupiainen Bachot játszott. Láthatjuk, ahogyan a delhi kisiskolások táncra perdülnek a zenétől, és egy kislánynak kicsordul a könnye ámulatában. De játszott az Atlanti-óceán partján a homokdűnéknek teliholdkor, a Himalája hegyvonulatainak, az esőerdőnek és a hajnali madaraknak, Marokkó és Kína poros útjainak.
 |
A sorozat főként az indiai és benini utazásokat követi végig, megkapó bájjal, ugyanakkor a természeti környezet fenségét olyan grandiózus látványban fogja össze, amihez valóban csak egyetlen hangszer egyetlen szólama ér fel. A fotók szépsége Bach zenéjének struktúráját idézi, a renddé kristályosodott világegyetem zeng rajtuk, sokukon nem is jelenik meg a hegedülő Kupiainen alakja, csak a környezet: a zenét befogadó táj, állatok és emberek.
 |
A zene mint a találkozások, kapcsolatok, rejtett összefüggések szövevénye, a hegedűművész útjai révén egybefonta a kontinenseket. De a fotókon nem csupán ezt látjuk: azt is, ahogyan egy vizuális művészet megnyílik egy másik, csak hangokra épülő művészet felé, ahogyan életre kel a szinesztézia, láthatóvá lesz a hang és hallhatóvá a kép. A kiállításra Kupiainen is, Bremer is Budapestre utazott. Aki figyelmes, talán meglátja a szőke finn hegedűst, amint éppen a mi utcáinkon keresi a tökéletes hangzást.
