Bán Béla emlékkiállítás a VirtuArtnet Galériában

Képző

Mindkét múzeuma legmesszebbmenőkig támogatta ennek a kiállításnak a tervét. Hosszú időt töltöttem el a nyilvántartások böngészésével, majd a kiválasztott művek fotózásával.

Az ügy érdekében magánlakásokban is szedtek le képeket a falakról, vettek ki grafikákat a keretből az üveg alól, hogy minél jobb fotó születhessen.

Ahogy növekedett a képanyag, úgy növekedett az én kétségbeesésem is: mit hagyjak ki, mi az ami feltétlenül benne kell legyen, mi az amit nagyon szeretnék beletenni. Leginkább Bán Béla szuggesztív grafikáinak a hatásától nem tudtam szabadulni, de nem akartam külön grafikai tárlatot csinálni, hisz nála a grafikák és festmények egymásnak felelgetnek. Nagy élvezettel fedeztem fel az egyik magángyűjteményben szereplő festmény grafikai előképeit másik két különböző gyűjtő gyűjteményében. Egyre többször fordult elő, hogy akár magángyűjteményben, akár a múzeumokban tárolt alkotásoknak egy másik verziója, párdarabja került elő.

Végül az eredetileg tervezett egy kiállítást két részre bontottam - a határvonal magától adódott: 1948 az Európai Iskolás korszak záróéve.

A mostani kiállítás 144 alkotást tartalmaz az 1920-as évek végétől 1948 végéig, időrendi sorrendben. Az anyag összeállítását nem művészettörténeti kutatás, elemzés, tényfeltárás előzte meg - remélhetőleg nemsokára ez is meg fog történni -, hanem nagyon sok benne a véletlen és a szubjektivitás. Sok helyen együtt szerepelnek a "párdarabok" - ami nemcsak egy-egy változatot, hanem hangulatilag, vagy stílusában hasonló alkotást jelent.

Köszönetet szeretnék mondani elsősorban a családnak - Eva Gophennek, Marta Simaninak, Suzi Hatamnak és Dr. Csillag Jánosnak - nélkülük ez a kiállítás nem születhetett volna meg. Köszönöm a Janus Pannonius Múzeumnak - elsősorban Várkonyi Györgynek - és a Szombathelyi Képtárnak - különösen Polgár Katalinnak - hogy lehetővé tették számomra az általuk őrzött Bán Béla művek közötti válogatást és fotózást. Köszönöm mindenkinek, aki akár történettel, akár képpel hozzájárult munkánkhoz.

Remélem, hogy aki megnézi ezt a kiállítást, ugyanolyan örömét leli benne, mint én a kiállítás elkészítése során. - Gábor Ágnes

Életrajzi adatok:

(Budapest, 1909. május 14. - Tel-Aviv 1972. február 6.)

1909. május 14-én született Budapesten

1925-28 között az Iparművészeti Iskolában grafikát tanul Helbing Ferencnél

1928-30 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa

1934 a Szocialista Képzőművészek Csoportjának alapító tagja

1938 a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjának "Kitüntető elismerését" kapja 1939 nyarán Szentendrén együtt dolgozik Vajda Lajossal, Bálint Endrével, Szántó Piroskával

1940,1942,1944 több hónapig munkaszolgálatos

1942 a "Szabadság és a Nép" freskópályázat II. díja

1943 A KUT tagja

1944 első egyéni kiállítása a németek bevonulása miatt elmarad

1946-48 az Európai Iskola tagja

1947 párizsi ösztöndíj

1948 a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium freskópályázatának III. díja

1949 freskó a MÉMOSZ-székházban

1950 Munkácsy-díj II. fokozat

1951-56 a Képzőművészeti Főiskola tanára

1953 Munkácsy díj I. fokozat

1956-57 Franciaországban él

1958-63 Argentínában él

1963 véglegesen Izraelben telepszik le

1965 a Tel-Avivi Képzőművészeti Főiskola tanára

1966 Nordau-díj

1972. február 6-án hunyt el Tel-Avivban.

1979-1987 A szombathelyi emlékkiállítás után kapcsolat alakul ki Bán Béla családja és a magyar múzeumügy hivatalos képviselői között.

1987 A család felajánlja a hagyatékot, megtörténik a válogatás, létrejönnek az ajándékozási szerződések.

1988 167 műtárgy megérkezik Izraelből Magyarországra.

Egyéni kiállítások:

1946. április 21-28. (Az Európai Iskola II. kiállítása)

1947. március Bán Béla legújabb grafikái, Művészbolt (Az Európai Iskola XXI. kiállítása)

1947. október 3-16. Galerie Creuze, Párizs (Bálint Endrével)

1948. október 3-13. Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete

1955 Fényes Adolf Terem, Budapest

1957 Galerie Creuze, Párizs

1958 Galeria Antigona, Bueros Aires

1958 Hebraica, Buenos Aires

1960 Galeria Van Riel, Buenos Aires

1961 Galeria Van Riel, Buenos Aires

1962 Galeria Galatea, Buenos Aires

1965 Painters Association Pavilion, Tel-Aviv

1968 Dugith Galeria, Tel-Aviv

1968 Herzlia Museum, Tel-Aviv

1979. július 20.- szeptember 16. Forradalmi Múzeum, Szombathely

1988. november 4 ? december 4. Pécsi Galéria

1989. április 13 ? május 14. Budapest Kiállítóterem

1989 május 24 - június 26. Szombathelyi Képtár

Csoportos kiállítások:

1935. május Szinyei Társaság X. Tavaszi Szalon

1935 Magyar Írók, Művészek és Műpártolók Egyesülete képzőművészeti kiállítása, Saskör

1935 A Szocialista Képzőművészek Csoportjának grafikai kiállítása

1935 Magántisztviselők Országos Szervezete

1936. február - március KUT, Nemzeti Szalon

1936 október Újrealisták, Tamás Galéria

1937 május Szinyei Társaság XII. Tavaszi Szalon, Nem- zeti Szalon

1938 Szinyei Társaság XIII. Tavaszi Szalon, Ernst Múzeum

1938 Mai Fiatalok, Tamás Galéria

1938 október 16.- november 2. Modern képzőművészek Budapestról, Kumlinin Taidesalonki, Helsinki

1939 április Szinyei Társaság XIV. Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon

1940 február - március "Magyarország a képzőművészet- ben" III. kiállítása, Nemzeti Szalon

1940 április Új magyar akvarellek, Tamás Galéria

1941 október 12 - 26. Szocialista képzőművészek kiállítása, Magántisztviselők Országos Szervezete

1941 december Szocialista képzőművészek kiállítása, SZDP VIII. ker. pártszervezet

1942 január OMIKE képzőművészeti kiállítása

1942 március - április "Szabadság és a Nép", Vasmunkás Székház

1942 november KUT, Nemzeti Szalon

1943 április OMIKE képzőművészeti kiállítása

1943 október KUT, Nemzeti Szalon

1944 január - február Téli Tárlat, Nemzeti Szalon

1944 február - március OMIKE téli kiállítása, Budai Izraelita Nőegylet

1944 február - március "Új romantika", Tamás Galéria

1945 május Szocialista és munkás képzőművészek tavaszi kiállítása, Ernst Múzeum

1945 május Munkás kultúrszövetség kiállítása, Városház u.4.

1945 május Szabad nép - szabad művészet, Anonymus Irodalmi és Művészeti Intézet

1946 március 10 - 25. az Európai Iskola 1. kiállítása, MNDSZ V. ker. szervezete

1946 július "A magyar képzőművészetért" 1. kiállítása, Ernst Múzeum

1946 december Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár

1946 december Budapesti és pécsi képzőművészek együttes csoportkiállítása, Pécs

1947 január Magyar művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítása, Ernst Múzeum

1947 február 2. Az Európai Iskola 1. klinikai (XII.) kiállítása, Rusznyák-klinika

1947 február 23. Az Európai Iskola II. klinikai (XIII.) kiállítása, Horányi-klinika

1947 március 8. Az Európai Iskola III. klinikai (XIV.) kiállítása, Klinikai könyvtár

1947 március "A művész két arca", Alkotás Művészház

1947 március A Fókusz Galéria II. kiállítása

1947 március 16- április 6. II. Szabad Nemzeti Kiállítás, Fővárosi Képtár

1947 június az "Alkotás Művészház XXXV. kiállítása

1947 június - július Ötven művész kiállítása, Nemzeti Szalon

1947 július - augusztus Exposition internationale du Surrealisme, Galerie Maeght, Párizs

1947 október Képzőművészetünk a felszabadulás óta, Fővárosi Képtár

1948 január A magyar képzőművészet újabb irányai, Nemzeti Szalon

1948 január A rézkarc művészete, Művész Galéria

1948 január A magyar grafika 100 éve, Fővárosi Képtár

1948 április "A magyar valóság" , Fővárosi Képtár

1948 április Magyar grafikai kiállítás, Stockholm, Nemzeti Múzeum

1948 június Új magyar képzőművészet. A Fővárosi Képtár bányavidéki vándorkiállítása

1948 június 90 művész kiállítása, Nemzeti Szalon

1948 október 100 magyar művész, Fővárosi Képtár

1948 december 4 -14. "Közösségi művészet felé", Magyar Képzőművészek Szabadszervezete

1949 március A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulója emlékkiállítás

1949 március Magyar-Szovjet Művelődési Társaság budai csoportjának kiállítása

1949 Magyar művészet 1800-tól, Szépművészeti Múzeum

1950 I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1951 II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1951 Magyar képzőművészeti Kiállítás, Moszkva

1951 szeptember "Magyar katona a szabadságért", Fővárosi Képtár

1951 október Szentendrei művésztelep kiállítása, Szentendre

1952 Tavaszi Tárlat, Műcsarnok

1952 III. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1952 a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás vázlatainak kiállítása, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár

1952 október Szentendrei festők II. kiállítása, Szentendre

1953 IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1953 Szentendrei festők III. kiállítása, Ferenczy Múzeum, Szentendre

1954 V. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1955 Képzőművészetünk 10 éve, Műcsarnok,

1955 VI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Műcsarnok

1955 I. Miskolci Országos Képzöművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc

1956 Mai magyar festőművészet, Fővárosi Képtár (Új Magyar Képtár)

1956 a Szentendrei Művésztelep jubiláris kiállítása, Szentendre

1956 a Zsennyei művésztelep kiállítása, Szombathely

1956 Pécs-baranyai országos képzőművészeti kiállítás, Pécs

1960. Primera exposición international de arte moderna Argentína, Buenos Aires

1962 "Szabadság és a Nép" Csók István Galéria

1964 Szocialista Képzőművészek Csoportja, Magyar Nemzeti Galéria

1964 Exhibition Painting and Sculpture, Galerie Hadani, Tel-Aviv

1965 Magyar képzőművészek a fasizmus ellen, Magyar Nemzeti Galéria

1967 Nyolc művész kiállítása, Painters Association Pavilion, Tel-Aviv

1973 szeptember 16 - december 31. Európai Iskola, Csók István Képtár, Székesfehérvár

1977 október 16 - december 31. Magyar művészet 1945-49. Csók István Képtár. Székesfehérvár

1977 Újrealisták, Forradalmi Múzeum, Szombathely

1981 október 25 - 1982 január 31. "Az ötvenes évek", Csók István Képtár. Székesfehérvár

1984 Az (ismeretlen) Európai Iskola. Budapest Kiállitóterem

2002 május 30- július 3. Elfeledett évtized - a 40-es évek, Ernst Múzeum, Budapest

További információk: www.virtuartnet.hu

Kép:

Anyám (1939)

233x155 mm, tempera, papír

Magántulajdon