Bárki lehet képregényhős
| Merényi Dániel |
A játék május 12-én, a 8. Nemzetközi Képregényfesztiválon mutatkozik be a Millenárison, majd húsz munkanapon át fut a neten.
A már-már kultikus Napirajzot készítő Grafitember, azaz Merényi Dániel, valamint a Magyar Képregény Szövetség rajzolói, Fritz Zoltán és Vári Tamás húsz napon keresztül, négy stílusban gyártják majd a személyre szabott képregényeket. Az alkotók a Napirajzért, a szuperhősös stílusért, a mangáért vagy a klasszikus képregényért felelnek majd.
Ha szeretne képregényhőssé válni, nem kell mást tennie, mint saját profilképét beküldenie az alkalmazáson keresztül, amely naponta sorsol majd kategóriánként 12 nyertest, akik arcát az alkotók berajzolják egy-egy történetbe. A szerencsések 48 órán belül letölthető formában kézhez kapják a saját, személyre szabott képregényes történetüket, amit rögtön ki is nyomtathatnak maguknak.