Bemutatkozik a Pécsi Kárpitműhely és Textilművészeti Egyesület

Képző

Működésük első évében (a szerveződés időszakában) nagy sikerrel rendezték meg első közös kiállításukat - Gobelinek nyomában - Bácsalmás, Művelődési Ház-, amelyen tiszteletbeli elnökük R. Fürtös Ilona, valamint az alapítók közül Faragó Márta, Herczig Zsófia, Pápay Kornélia és Vátyi Veronika állított ki. Ezen kívül ebben az évben hármuk közös munkájaként készítették el Psalmus XXVII. című kárpitjukat, amellyel III. díjat nyertek az Esztergom Város Önkormányzata, a Keresztény Múzeum, valamint a Balassi Bálint Múzeum által Balassi Bálint élete és költészete címmel meghirdetett kortárs kárpitművészeti, alkotói pályázaton. (A mű anyaga gyapjú és kender, technikája francia gobelin, mérete: 160 x 180 cm). Az augusztus 11. és szeptember 3. között látható pécsi tárlaton a Balassa-kárpit mellett olyan művekkel szerepelnek, amelyek jól reprezentálják a tagok eddigi egyéni munkásságát, a műfaj adta technikai kötöttségeken túli egyéni útkeresési lehetőségeket. Kiállítják továbbá a 2006. során készült új kárpitokat és kárpitterveket is. Utóbbiakat azért tartják fontosnak bemutatni, mert egy olyan fázisa az alkotói folyamatnak, amely bár önmagában is művészeti értékkel bír, általában háttérbe kerül az egyes textilművészeti tárlatokon; egy témára készülő számos tervből többnyire csak egy készül el szövött formában. A kiállítás helyszíne: Pécsi Kisgaléria, Pécs, Szent István tér 4. Megnyitó: 2006. augusztus 11. 17 óra A kiállítást megnyitja: Várkonyi György művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2006. augusztus 10. - szeptember 03. Nyitva tartás: naponta 10-18 óra között, vasárnap 12-18 óra között, kedd szünnap