Bemutatkozik Zsila Sándor természetfotó-művész

A Fényecset Fotóklub a Fotósulim utódaként alakult 2001. május 15-én. A klubba kéthetente járunk, ahol a képeinket mutatjuk meg egymásnak illetve vendégeket hívunk. Gyakorta rendezünk kiállításokat és vetítéseket, tagjaink rendszeresen indulnak pályázatokon, melynek eredményeképpen több, jelentős díjat tudhatunk magunkénak. Címének megfelelően a Fényecset fotóklub kiállítási anyaga kizárólag közelfelvételeket tartalmaz. A Fényecset fotóklub tagjai különös szeretettel nyúlnak a Természetben fellehető apróságokhoz, virágokhoz, bogarakhoz és gombákhoz. Szívesen készítenek finom kompozíciókat, kiemelve a növények apró részleteit, továbbá egyéb, a természet részét képező élőlényekről és tárgyakról születnek érdekes hatású alkotások. Alkotásaink mindig természetes környezetben készülnek. Ez a kiállítás is tükrözi azt a nézetemet, hogy a természet csodái a kis dolgokban rejlenek.

Íme néhány kép a kiállítási anyagból. A teljes kiállítási anyag megtekinthető a Terasz képgalériájában

Nem is én egyedül, hanem Vizúr János barátommal közösen állítunk ki egy (reményeink szerint nagy kiállítást) a Stefánia Galériában, 2003 áprilisában. Címe: Aki a virágot szereti. A cím már sugallja, hogy ez is tematikus kiállítás lesz, ahol a virág, illetve a virág és a körülötte, belőle élő állatok, bogarak és rovarok fogják a főszerepet játszani.
Az október 2-án induló fotósuli kiállítása 2003. május elején lesz a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Miben más, mitől izgalmas a természetfotós munkája?

Valóban kevés hasonlóan izgalmas fotográfiai műfaj van, mint a természetfotó. Persze ennek az ágazatnak szerteágazó szeletei vannak, és sok művész külön-külön szakosodik, mert speciális felszerelésre és tudásra van szükség a maguk által választott témák megvalósításához.
Én abba a csoportba tartozom, akik "mindenevők", vagyis a természetfotózást általában művelik. Igyekszünk a természet szépségéből a legtöbbet megmutatni, a magunk és reményeink szerint a közönség gyönyörűségére. Munkánk során mindig "ki vagyunk szolgáltatva" a természet szeszélyeinek, az időjárásnak. Lépést kell tartanunk az évszakok változásával, a különféle fajok szaporodási és táplálkozási ritmusával. A természet alkotta háttér, a kompozíció beállításakor figyelembe kell vennünk a választott téma tulajdonságait, az aktuális fényeket. Minden döntésünket pillanatok alatt kell meghozni, mert a "téma" esetleg elmászik, elszalad vagy elúszik, vagy jöhet egy nagy felhő, ami megváltoztatja a fényviszonyokat, esetleg feltámadhat a szél pillanatok alatt átrendezve a fényképezni kívánt környezetet. Egy szóval nem egyszerű műfaj ez, ha igazán jól akarjuk csinálni. A képen nem is látszik, hogy mennyi nehézséget kellett leküzdeni, megoldani vagy figyelembe venni a felvétel elkészítésekor.

A Fényecset klub tagsága ugyan nem szakosodott egy-egy témára, de az mégis megfigyelhető, hogy vannak, akik jobban vonzódnak bizonyos területhez, mint például a virág fotózás, madár fotózás vagy táj fotózás. Ami engem illet, nekem nincs speciális technikám, hacsak az nem, hogy szigorúan tiszta kompozíciók készítésére törekszem. Minden zavaró részletet ki akarok küszöbölni, hogy a legtökéletesebb hatást érjem el.

Itt Zsila Sándor néhány tájkép fotóját láthatjuk.

Sajnos ezen a területen nem tudok dicsekedni. Bár a műfaj fényképezésének költségei egyáltalán nem mondható olcsónak. Hiszen a speciális objektívekből, a diafilmből a lehető legjobb minőséget kell használni a legjobb eredmény érdekében. Ami mégis örömteli, hogy az erkölcsi megbecsülés sokat javult az elmúlt években. Remélem, hogy ez így is marad, mert erre is szüksége van az alkotónak, és talán előbb-utóbb az anyagi megbecsülést is meghozza.

Mi indította el a pályán?

Ha nem is fényképezőgéppel a kezemben születtem, de gyerekkorom óta van fényképezőgépem, és akkoriban magam nagyítottam fekete-fehér képeimet. Később a természetfotózás iránti vonzódásom fokozódását barátnőmnek, mostani feleségemnek köszönhetem. Sokat jártunk kirándulni, barlangászni. A fényképezőgép, akárcsak későbbi feleségem elmaradhatatlan társaim lettek. Meghatározó élményt jelentett egy emlékezetes diavetítés, amelyet Müller Gyuri barátom a saját képeiből tartott nekem. A vetítés után elcipelt a NIMRÓD Fotóklubba és innentől kezdve már nem volt megállás.

Mely alkotásait szereti a legjobban?

Hál' Istennek sok képet megemlíthetnék, de a legelső sikert hozó képem a Szerelem, a másik legtöbbet közölt, és egyben a legismertebb is a Birodalmi cirkáló, a legkedvesebb pedig az Otthon című képem. Talán őket szeretem a legjobban és remélem, hogy mint a jó bort, ezeket a képeket is érleli az idő.

Igyekszem háttérben maradni, mert azt szeretném, ha magukénak éreznék az egészet. Nem akarok rájuk telepedni, de mindig figyelemmel kísérem a dolgok menetét, és azt semmiképpen sem szeretném, ha azt hinnék, hogy magukra hagyom őket. Egyszerűen hagyom, hogy a dolgok a maguk természetes fejlődési ütemben haladjanak. Általában az ösztöneimre hallgatok. Egy pillangónak is meg van a kifejlési ritmusa, lehet, hogy ez kínokkal jár, de ha külső erőkkel akarjuk ezt a folyamatot felgyorsítani, abba belepusztulhat a szerencsétlen. Tanítványaim nincsenek üvegbúra alatt, mindenki megszenvedi a maga útját, mindnyájan maguk keresik a megbecsülés útjait. Például a mostani MVM kiállítást is egyikőjük, Széll Ernő lobbizta ki.

Ezek szerint vannak kinevelt utódók a szakmában.

Igen! A Fényecset Fotóklubot a tanítványaim hozták létre, mert annyira megszerették egymást, a közösséget és az együtt fotózást, hogy együtt akartak maradni. A jelen kiállítás is erősíti bennem azt a meggyőződést, hogy érdemes volt megalakítani ezt a klubot, amely lehetővé tette a tanítványok továbbfejlődését. Büszkén mondhatom, hogy a tavalyi fotósuli tagjai is szép számmal csatlakoznak a közös munkához. Sok lehetőséget érzek ebben a csapatban! Szeretem Őket!

További információk a Fényecsetklubról és Zsila Sándor fotóművészről .