Román György különleges élményfestészete szomorú apropóból találkozik újra a közönséggel a Bartók 32 Galériában. A festőművész lánya, Román Kati bábszínész idén szeptemberben hunyt el: A bérház történetei - Hommage a Román Kati című kiállítás így a nyolcvanas években eltávozott édesapja művészete mellett az ő személyének is emléket állít.
A festőművész egyedi és azonnal felismerhető képi világa egyszerre foglalja magába a naivitás tisztaságát, egyéni látásmódját és a háborúk okozta súlyos, megrendítő élmények tapasztalatát, egy komoly művész bölcsességét. A személyes élményekhez ezer szállal kapcsolódó alkotások válogatásán egy markáns törés észlelhető, mintha az ötvenes-hatvanas évek egészen új beszédmódra kényszerítették volna a művészt. Míg a negyvenes évek festményei pasztell hatásúak, szinte alig látható, finom és harmonikus ecsetvonásokkal dolgoznak, a hetvenes évek képeinek erőteljes, zaklatott vonalai és tömény festékhasználata egy egészen új korszak beköszöntét jelzi.
Az 1942-ben keletkezett, Vonuló álom című festmény furcsa módon valahol a kettő közt helyezkedik el. Bár a leginkább egy lövölde céltáblájára emlékeztető kompozíció alakjai - komédiások, cilinderes arisztokraták, meztelen fürdőzők - egyfajta harmóniát árasztanak, a háttérben alig láthatóan masírozó katonák már az elkövetkező, képileg zaklatottabb korszakot előlegezik.
A Bartók 32-ben látható válogatás két legmellbevágóbb alkotása - a már említett Vonuló álom mellett - az energikus ecset- és színhasználatával kitűnő Párizsi délelőtt és a Van Gogh ecsetkezelését megidéző Nyári kép. Utóbbi rendkívül sokrétű színkompozíciójával mossa el ég és föld határát, az egyes foltok önálló életre kelve attól függően mutatják meg magukat (és ami mögöttük van), hogy milyen távol, avagy közel állunk hozzájuk. Román György számára nagyon fontos volt, hogy hol alkot, így A bérház történetei nem csupán épületekről, hanem a bennük és körülöttük zajló életekről, sorsokról is mesélnek. A szürke, füsttől és portól megszürkült falak helyenként valóban eredeti vizualitásukkal tűnnek fel, ám sokkal gyakoribb, hogy Román kirobbanó színkavalkáddal, rikító lüktetéssel fröcsköli tele a sötét falakat. Mintha a zord falak közt élő emberek minden öröme és bánata egyszerre kifelé fordulna, hogy ezzel mutassa meg egy bérház napos oldalát.
