Berlinben fűszereznek

A kollekció az Art Moments by Hybridart eredménye. A kortárs képzőművészeti kiállítássorozat keretén belül 2010. november 17. és december 12. között 50 helyszínen 80 fiatal képző- és iparművész közel 600 alkotását mutatták be.

 
Az alkotások értékelésében kilenc fős szakmai zsűri is közreműködött, így jött létre egy 30 műtárgyból álló kollekció, mely átlépve az ország határait reprezentálja a magyarországi kortárs művészetet. Az OTP Junior és a Balassi Intézet együttműködésében Európa négy nagyvárosában, Berlinben, Londonban, Rómában és Bécsben rendezik meg a kiállítást, hozzájárulva a magyar kortárs képzőművészet szélesebb körben való megismertetéséhez és nemzetközi megjelenést biztosítva a fiatal magyar kortárs alkotók számára.
 
A Spicy Collection 2010 mellett bemutatták még Kelemen Zénó szobrászművészt, aki absztrakt organikus formákat hoz létre. Több, ellentétes komponens működteti a szobrait, találkozik bennük a geometrikus szigor a természet oldottabb formáival, légiesek, többnyire ellentmondanak a szobrászat tradíciójának, mindössze két ponton illeszkednek a földhöz,(vagy) a talapzathoz. Berlinben négy alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A Collegium Hungaricum bejáratánál fogadja a látogatókat a Saját Vonal című, nagyobb méretű műve, három kisebb méretű plasztikájával pedig az épületben találkozhatnak a látogatók.
 
A berlini megnyitón hivatalosan is bejelentették az Art Moments by Hybridart budapesti tavaszi fordulójának időpontját: április 13 ? május 1. között 60 helyszínen 90 művész közel 700 műalkotása lesz megtekinthető és újra indulhat a műalkotások kiválasztása a www.artmoments.hu oldalon.