Bernáth/Y Sándorra emlékeznek festményeivel és zenével az A38-on

Képző

 

(MTI) - Tóth Árpád, a Neon Galéria tulajdonosa, a Bernáth/Y kiállítás társszervezője elmondta, hogy Bernáth/Y Sándor a kortárs magyar művészeti élet meghatározó alakja volt. A tárlaton több évtizedes festői életművéből 15 festményt, képregénygrafikát mutatnak be, továbbá egy plakátot, amely a Fiatal Művészek Stúdiója 1980-as kiállítására készült, és egy figurát ábrázol, amint a fürdőkádban égő újságot olvas.
    

A festmények között látható lesz kép a korai korszakból, mint például a Rom című, amely még soha nem volt kiállításon, a szocialista realizmuson ironizáló Édesbrigád sorozat, vagy a Tanulni, tanulni... a harmadikat elfelejtettem című munka, majd a 80-as évek második feléből, az új festészet korából a Keresztanya macskával, a Mákostészta, vagy az 1992-ben készült AstroMithoPorno című, 12 darabból álló, 20 x 20 centiméteres képek sorozata.
    
Bernáth/Y képeiből 2010 őszén rendezett tárlatot a Neon Galéria. Igaz, hogy a művész festői korszakából kimaradt 15 év, de az utolsó egy-két évben újra elkezdett festeni. Azt tervezték, hogy idén folytatják a kiállítássorozatot a galériában. A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban tavaly a Fotórealizmus című tárlaton látható volt egy képe, a Megadott cím (Ki tud róluk?) nevű alkotás. Ugyancsak tavaly "Sírba visztek" - a Bizottság a Műcsarnokba megy című tárlaton szintén volt három műve - mondta el a szervező.
    
 

A nyitás utáni "konferenciaszeánszon" - a néhai művész használta e kifejezést a baráti összejövetelekre - többek között Bernáth/Y fiai, Samu és Zsiga lép fel a Káderek punk-rock zenekarral, Szkárosi Endre és Ladik Katalin költők pedig performanszot mutatnak be.
    

Ynspirátor címmel rendeznek záróeseményt, amelyen videovetítés és beszélgetés lesz Bernáth/Y Sándorról március 13-án az A38 kiállítóhelyén. A belépés ingyenes valamennyi Bernáth/Y programra. 
    
A kiállítás, amely március 18-ig tart nyitva, az A38 hajó és a Neon Galéria együttműködésében valósul meg, létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.