A Bethlenek díszruhája a hónap műtárgya

A Bethlenek a középkortól a második világháború időszakáig Erdély talán legkiterjedtebb családja voltak. Katonák, politikusok, diplomaták mellett a XX. században már ügyvédek, mezőgazdászok, tudósok is öregbítették hírnevüket.

Serényi Gabriella grófnő házasságkötése révén 1921-ben lett e család tagja. Férje, a szegények ügyvédjeként is emlegetett Bethlen Pál a kolozsvári egyetemen végzett jogot, s 1910-től önálló ügyvédi irodát működtetett Budapesten, s emellett tevékeny tagja volt a református egyháznak. Felesége is elkísérte, mikor egyháza képviseletében részt vett az amerikai Kossuth zarándoklaton 1928-ban, ott voltak Kossuth Lajos washingtoni szoboravatásán. 1951-ben Bethlen Pált feleségével együtt kitelepítették a fővárosból Jászdózsára. Serényi Gabriella az embertelen körülmények áldozata lett, s még abban az évben meghalt. Bethlen Pál 1961-ben kivándorolt lányukhoz Argentínába. Cordobában halt meg. Az 1990-es években került sor Bethlen Pál  és Serényi Gabriella újratemetésére Sárospatakon. Földi maradványaik nyughelyét Ferenc fiuk választotta.
A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumába Bethlen Ferenc adománya révén került  édesanyja díszviseletének fennmaradt három darabja: egy ruhaderék, egy mente és egy alsószoknya. A ruhaderék kék bársony, eleje csúcsban lenyúlik, a derékvonalán trapéz formájú arany sodrott zsinórral keretezett lebenyek sorakoznak. Ujja és nyaka aranyszálakkal gazdagon díszített. A hozzá tartozó mente ugyanolyan színű bársonyból készült, eredeti szőrméje hiányzik. A kiegészítés Aranyi Pálma munkája.
A mente dús rajzolatú sújtással díszített. Elején öt pár, hátán kettő aranyfonalból kötött paszomány gombszár díszíti. Ujja hasított, könyékig érő, hasítékát öt pár aranyfonalból kötött paszomány gombszár díszíti. A szoknya és a kötény kiegészítés. A viseleti darabokat 2009-2010-ben Rádayné Bodnár Katalin restaurálta illetve egészítette ki. A munka az NKA támogatásával készült.
A XX. század első felében Budapesten készült díszruhát a család tagjai magukkal vitték Dél-Amerikába. Onnan került Bethlen Ferenchez az Egyesült Államokba. Sokáig egy páncélszekrényben őrizték. Az ajándékozás szándéka 2007-ben fogalmazódott meg, s 2008-ban kerültek haza a darabok.