Az a filmes világ ugyanis, amit a kiállítás kopottas tablói, hagyományos standfotói és a képek alatti, apró betűs kísérőszövegei sugallnak, fényévnyire van attól, amit ma mozinak nevezünk. Nincsenek speciális effektek, nem kábít el sem színes, sem erőteljes fekete-fehér látványvilág. Csak néhány térbe állított tablófal, a plafonig futó sorozat Polanski (eredeti nevén Rajmund Liebling) filmjeinek lengyel nyelvű plakátjaiból ? a lódzi plakátmúzeum több százat őriz ezekből ?, mintha a hatvanas évek egyik újhullámos filmdíszletében sétálnánk: minden hétköznapi.
Ha komolyan vennénk, unalmas, poroska anyagnak látnánk. Csakhogy a film világa korántsem hétköznapi; Polanski filmjei éppen a közönyös valóság vizuális karakterét és a benne élő ember lelki tágasságát, félelmeit, vágyait, ösztöneit, a hétköznapiba sehogy sem beleillő lényét ütköztetik. Hol a játékos abszurddal, mint nagy sikerű vizsgafilmje, a Két ember és egy szekrény, hol a horror felé kacsintó abszurd ízesítéssel, mint a Rosemary gyermeke, vagy éppen a horror paródiájával, mint a kultuszfilmmé lett Vámpírok bálja. Lengyelként a krakkói gettóból megszökött zsidó kisfiú élményeit, párizsi rendezőként a hatvanas évek életérzését és amögött a modern személyiség széthullását, Hollywoodban a filmipar megújítható hagyományait csillogtatta meg filmjeiben. Különleges tehetsége mindig a kötelező szerepekből kibújó személyiség szakadékait tárja fel, Cipollaként, aki ? miközben alakjaiból kicsalja a tudat alá szorított ösztönöket ? ki is gúnyolja őket. A forgatásokon készült felvételek mindeközben egy vérbeli bohócot mutatnak, aki rezzenéstelen arccal parodizálja a mellette ülő főszereplő színészt, a témát, a helyzetet, bármit, ami körülveszi.
A standfotókon megidézett filmekhez néhány sornyi kommentár is elég. Nagyszerűek a Polanskitól hozott idézetek, de néhol meglehetősen zavaró a nézettségi adatok felsorolása, sőt itt-ott a siker-bukás vonalra erőltetett skála is felbukkan, ami azért nem tesz jót a tárlat nyújtotta élménynek. De ellensúlyozza ezt, hogy Polanski nem csak mint rendező, hanem mint zseniális színész is megjelenik az anyagban. Ráadásul sok korai fotót látunk, a rendező saját gyűjteményéből és a barátoktól kölcsönzött ritkaságokat, a tizenéves kamasz színészi alakításainak néhány nagy pillanatát vagy a vizsgafilmek részleteit.
A kiállítás előbb indult világ körüli útjára, mint a botrány, amit a rendező 2009-es letartóztatása kavart. Nem egy aktuális bulvárhírt lovagol meg ? ezekkel az eszközökkel nehéz is lenne ?, hanem szép, hiteles, korhű portrét ad egy nagy filmes alkotóról.
