Bölcs, világra csodálkozás

Képző

Régóta nem volt ekkora érdeklődés verniszázs iránt. Még a kezdés előtt sokan furcsállották a civil ruhás, fülhallgatós biztonsági őrök jelenlétét, aztán a köszöntő során kiderült, hogy több illusztris vendég is tiszteletét tette az eseményen, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnök.
Sunyovszky Sylvia - érintettsége okán, egy remek bevezető huszárvágással - előre közölte: úgy méltatja Fekete György munkásságát, hogy csak a róla megjelent, mások által írt méltatásokból és a művész hitvallásával egyező költők verseiből idéz. Ilyenformán nemcsak a hetvenéves Fekete György páratlanul gazdag munkásságának, hanem egy kisebb előadóestnek is részesei lehettek a kiállítótermekben összezsúfolódott érdeklődők.

Fekete György belsőépítésznek vallja magát, pedig valójában egy XX. századi polihisztor. Kitüntetéses diplomáját az Iparművészeti Főiskolán védte meg, majd rövid idő után kilépve az állami szolgálatból, önálló műteremben folytatta tervezői pályafutását.
Nagyméretű muráliák, plasztikus burkolatok és intarziák fotói éppúgy láthatók a Vigadó Galériában, mint a kis lapokra készített tusrajzai. Figyelemre méltó például az 1955-ben készült önarcképe, vagy vázlatai és akvarelljei.
Negyvenöt éves tervezői pályafutása alatt mintegy kétszázötven beruházásnak volt enteriőrtervezője, mintegy száz hazai és százhatvan külföldi-magyar kiállítás installációját, illetve pavilonját hozta létre négy kontinensen. Munkáival rendszeresen jelentkezett önálló és csoportos kiállításokon, s így lett tagja a Prizma-13 iparművész kiállító csoportnak.

Kép: A badacsonyi Egry József Múzeum széke (1974)

A százhalombattai református templom szószéke és úrasztala (1999) Kontraszt, krétarajz (1985)
Fantasztikus kordokumentumokkal szembesülhet a látogató. Harminc-negyven évvel ezelőtti fotókon olyan emberek társaságában látjuk Fekete Györgyöt, akik aztán a rendszerváltás fordulóján teret nyerve formálták művészi és közéletünket. Még felsorolni is nehéz, mennyi ötletet, szépséget, formát és kompozíciót gyűjtött össze a Vigadóban Fekete György.

Ezek mellett különös jelentőséget kap Fekete, a gondolkodó, aki remekül fogalmaz, így jelenhetett meg szinte évenként egy-egy újabb könyve.
A harmadik harang, az Emberközelben, az Ezredvégi tűnődések - remek, tanulságos olvasmányok. Mégis az igazi nagy mű a Sunyovszky Sylviával készített hatalmas munka, A Szent korona ezer arca című kötet. A könyv lapjain a koronaábrázolások, koronaarcok alapos gyűjtés eredményeként egy terjedelmes gyűjtemény legkedvesebb darabjai.
A Szent Koronával való találkozást a szerzők sorsszerűnek érezték, s ezért tudtak egy páratlanul érdekes kötet létrehozni. Fekete György ma is alkotó ereje teljében van, s minden bizonnyal még meglepetéseket szerez híveinek.

Kép: Pontraszter kompozíció (1980)