Borza Teréz porcelánművész kiállítása - Átrium Galéria

Képző

Borza Teréz (fotó) porcelánművész 1979-ben az Iparművészeti Főiskola porcelán szakán kapott diplomát, s azóta önálló műhelyében, különböző egyedi technikákat alkalmazva alkot porcelánanyagból és merített papírból. Páratlanul gazdag az eddigi egyéni és csoportos kiállításainak sora itthon és külföldön. A Nemzetközi Kerámia Biennálék rendszeres résztvevője. Tavaly - s ezt a megnyitón köszöntőjében Jankovics Marcell is megemlítette - az EU-csatlakozás kapcsán szlovén és szlovák művésztársaival együtt a bécsi parlament oszlopcsarnokában a "Femina - Határok nélkül" nemzetközi kiállításon mutatkozott be.
Mostani kiállításával - mint ahogyan azt maga is vallja - vissza szeretné csalogatni az embereket a természetbe, ahol rácsodálkozhatunk az isteni alkotásokra, a természet ébredésére, újjászületésére.

Kérgüktől alig megszabadított, nyersfa posztamensekre állította különlegesen vékony, szinte áttetsző porcelánjait - Virágzás, Tölcsérvirág, Ébredés, Rügyfakadás, Álom - Borza Teréz.
A porcelánokkal a szemközti falon saját készítésű fotói feleselnek: megkapóan örökítette meg a természet ébredését. Mindehhez háttér: Debussy és Ravel zenéje.

 
 
Borza Teréz munkássága elszakadt az alkalmazott művészetek területéről, s porcelánjai széles asszociációs tartományokat nyitnak meg a befogadó előtt. Feledy Balázs művészeti író Borza Teréz művészetét elemezve feltárja a nyilvánosság előtt a titkot: különleges technikával dolgozik a művésznő. A majd 1280 Celsius fokon történő kiégetés, a csillogó fehér máz - mindig fehér és mindig egy szín - puritán szépségével kápráztatja el a befogadót.
 
 
Ehhez a művészi kifejezéshez kapcsolódik a merített papír szervesülése a porcelánnal. A különböző kartonok amúgy is speciális eszközei voltak a porcelánmassza formálásának, majd az immár önálló, saját maga által végzett papírmerítés nyomán kialakította a maga világát - mindannyiunk nagy örömére.

Fotó: Fónagy István