Csók István életművéből rendeznek kiállítást Székesfehérváron
(MTI) - Csaknem fél évszázada, 1965-ben mutatták be a mostanihoz hasonló gazdaságban a XX. századi magyar művészet egyik legjelentősebb alkotójának munkáit. A mintegy 110 képet, grafikát, s az azokat kiegészítő műtárgyakat, bútorokat két helyszínen, a Csók István Képtárban és a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény helyiségeiben láthatják majd a tárlat látogatói.
Tematikusan - egy-egy jellemző témakör köré csoportosítva - állítják ki a képeket, amelyek között igazi kuriózumként ott lesz Csók István egyik főműve, a Nirvána is. A nagyméretű munka igen rossz állapotban volt, a Magyar Nemzeti Galéria kifejezetten a tárlatra restauráltatta és kölcsönözte a kiállításnak - mondta el Szücs Erzsébet, a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatója.
"Hazaérkezik" az alkalomra Londonból a művész 1923 óta lappangó, Velazquez legszebb gyermekportréit idéző Kislány című portréja. Magántulajdonosok adnak kölcsön olyan főműveket, mint a Salome (1901), a mintegy száz éve lappangó Magyar Madonna (1900), vagy a nagyméretű Mulató társaság pávával című festmény.
Először látható majd ismét együtt a magyar festészet legszebb gyermekportré-sorozata, a kislányáról festett Züzü-ciklus. A képek között ott lesz a gyermeket nemzeti viseletben ábrázoló, a trianoni eseményekre emlékező Hiszekegy (1925) című alkotás is. Csók István késői impresszonizmusát idézik majd a Balaton-képek.
A tárlat különlegessége lesz, hogy nemcsak a festő alkotásait, hanem keleti gyűjteményének műtárgyait, a képein megörökített bútorait az azokat megjelenítő festményekkel együtt állítják ki a szervezők - mondta el Gärtner Petra, a tárlat egyik kurátora.
Az életmű kiállítás április 17-től október 2-ig lesz látható. A tárlatot Csók Istvánról készült portréfilm egészíti ki, s kapható lesz az életművét összegző album is.