Deadlight - Fal(s)tánc

Képző

Kőszeghy Csilla munkái Alberti A festészetről című művéből merítenek ihletet: "Azt fogom elmondani, mit csinálok, amikor festek. Először meghatározom, hogy hová fogok festeni. Rajzolok egy tetszés szerinti méretű derékszögű négyszöget, amelyet nyitott ablaknak tekintek, ezen át látom, amit festeni akarok." A Borda Galéria falában sorakozó, egymás után elhelyezkedő vakablakokat "megnyitják" a belsejükbe helyezett fényképek. És amit rajtuk keresztül láthatunk, a "kilátások" reális építkezésekről készültek - építkezésekről, amelyek a MERZ-szellemiség jegyében örökké folynak, és sohasem fejeződnek / fejeződhetnek be. Csáki István kihasználva a vakolatlan téglafalak rusztikusságát és utalva a hely történetére is, diaképeket vetít egy körtárcsás vetítővel, és a projektor monoton hangját erőteljesen kihangosítja. A képek a szocialista 70-es évek román építészeti vívmányait, valamint azok restaurálását mutatják be, dokumentarista aprólékossággal. Közel 200 diából láthatunk válogatást, amely ezúttal elszakad eredeti, leíró jellegétől, és a térben zakatoló, eredeti kontextusától megfosztott hangként terjed szét. A deadlight (vakablak) szóösszetétel a fényképekre is utal, amelyek a fény rögzítésével egy halott pillanatot állandósítanak. A kiállítás helyszíne: Merz Galéria és Kávézó Budapest, IX. Ipar u. 3.