Delegáció

Képző

Galbovy Attila és Péli Barna évek óta közösen dolgoznak. Az elmúlt években aktív részesei voltak több független kezdeményezésnek (Sakkrendelő csoport, Kirakat projekt, Kis Varsó kiállítások), míg 2002-ben, a MEO-ban nyílt lehetőségük egy nagyobb bemutatkozásra. A budapesti szcénában való jelenlétüket a függetlenség, bizonyos fokú művészi kívülállás jellemzi, saját világukat alakítják. Működésük alapja a folyamatos kommunikáció, a közös gondolkodás. Ezt azonban nem a végső konszenzus kikristályosításának szándéka, sokkal inkább a tudattalant is mozgásba hozó kreatív folyamatok, az egymás gondolatait továbbvivő asszociációk szabad játéka jellemzi. Kovách Gergő bekapcsolódása ebbe a folyamatba termékeny változásokat idéz elő a már kialakult rendben, új nézőpontokkal, új elemekkel gazdagítja azt. Korábbi művei a játékos figurativitás, a taktilitás és a narratíva jelenléte, a legkülönbözőbb anyagok és eljárások szobrászi alkalmazása révén rokoníthatók a Péli-Galbovy-féle művekkel. Közös kiállításuk tehát nem különálló művek együttese, hanem egy olyan, különböző, közösen megalkotott szobrászati csoportokból összeálló, összefüggő installáció, amely más, a művészek által kiválasztott, a hozzájuk közelláló művésztársaktól „kölcsönzött” műalkotásokkal egészül ki. A művek tehát a hosszú távú kooperatív alkotói folyamatnak inkább tárgyiasulásai, jelei, állomásai (mintsem céljai vagy végeredményei), könnyed, meghökkentő, néhol groteszk, néhol szürreális figurái, elemei az őket összekötő narratíva felgöngyölítésére, a mögöttük húzódó rejtély megfejtésére késztetik a nézőt. Meghívott művészek: Ferenczi Róbert, Kokesch Ádám, Nagy György Kálmán, Uglár Csaba A kiállításhoz katalógus is készül, amelynek bemutatójára a kiállítás nyitvatartása alatt kerül sor. Helyszín: TRAFÓ GALÉRIA 1094 Budapest, Liliom u. 41. A kiállítás megtekinthető: 2004. január 27 - február 29. Megnyitó: 2004. január 27. kedd, 19h