| #8220;A kiállított képek tájak, illetve belső terek, melyekben néhány esetben az emberi alak is megjelenik. A tájképeken általában nem található meg semmilyen a kép centrumát alkotó, különleges hangsúllyal megjelölt motívum, szinte valamennyin egyszerű, első pillantásra teljesen homogénnak tűnő sík mező vagy fák közötti tisztás egy részlete, esetleg enyhén dombos táj jelenik meg. Az egyszerű látvány intenzitásának fokozása a belső struktúra gazdagítása, az elemek sokszori ismétlése és az ismétlődő elemek apró különbségeinek, körvonalainak variálása azok a fontosabb eszközök, melyek segítségével ezek a tájak megvalósulnak. Nem annyira a gyors pillantás által megragadott, mint inkább hosszan szemlélt vagy talán méginkább gondolatban hosszan magammal hordozott, viszonylag hosszú idő alatt megvalósított képek ezek, melyek nem köthetők minden szempontból a látottakhoz, csupán annak elemeiből épülnek fel. Amíg a nagyobb tájak önálló egységek, az egészen kis formátumú, kevésbé homogén, nagyobb kompozíciós egységekből építkező tájképeknek gyakorta megvan az ugyanazon vagy nagyon hasonló témát kisebb-nagyobb változtatásokkal megjelenítő párjuk, melyekkel együtt alkotnak egységet, hol megerősítve, hol ellenpontozva egymást. A visszavett halvány színek és a különös, talán helyenként irreálisnak tűnő fényviszonyok mindegyik tájképnek fontos jellemzői. |
