A szöveg eredetileg egyetemi tankönyvnek íródott, de a második kiadás a Ráday Könyvesház segítségével, egy évtizednyi designtörténettel kibővítve, már a nem szakmabelieknek is rendkívül élvezetes, izgalmas szellemi kalandozást ígér. Ernyey Gyula ? a műfajban itthon egyedülálló módon ? a formatervezés történetét két és fél évszázadban méri, és ebben a históriában a tárgyalakítás művészetét együtt kezeli a nagy elméleti-filozófiai áramlatok változásaival. Így a könyv nem egyszerűen tárgyakról, anyagokról és formákról szól, hanem az emberi civilizáció mindenkori jövőképéről. Hitről, mely a hasznosságot és a szépséget, a hagyományok iránti hűséget és az új vonzását a tárgyak alakításának valóságába viszi.
A címlapon is jelzett korszaknyitó dátum ? a könyv a design történetét 1750 és 2010 között tárgyalja ? meglepő lehet, mivel a formatervezés születését gyakran az ipari tömegtermeléshez kötjük. Ernyey azonban a téma legtöbb elemzőjével szemben a céhes kötöttségek megszűnésétől számítja a design megjelenését, nagyjából akkortól, amikor Josiah Wedgwood kerámiaüzeme tömegesen gyártani kezdte népszerű asztali edényeit. Ez Goethe és Winckelmann kora, a klasszicizmusé, ami az antik görög kultúra eszményeihez, mint a hasznosság, a funkció, a letisztult forma esszenciájához nyúlt vissza. Ebben az összefüggésben nem meglepő Adolf Loos megfogalmazása a 20. század elejéről, miszerint a kerékpár kialakítását a periklészi Athén szelleme hatja át.
Innen nézve a design története nem más, mint a formákban kifejezett tiszta funkció, illetve az azt elfedő, megtagadó, a hasznossággal szembeszegülő szellemi mozgalmak egymásra licitáló sora. A szecesszió, amely utoljára visszaperelte a kézművesség, az egyedi tárgyformálás méltóságát, néhány év alatt a Bauhaus puritán, eszköztelen őszinteségébe fordult; a szovjet konstruktivizmus a nagy társadalomjobbító álom hittel teli változata volt, amit persze a politikai ?avantgárd? hamar a süllyesztőbe küldött. Beleillik a sorba a hitleri államban felállított ?A Munka Szépsége Hivatal? tevékenysége is, hiszen minden társadalmi rendszer azonnal megteremtette az ideológiájának megfelelő tárgyi környezetet formáló intézményrendszert is.
A kötet a jelen felé haladva magabiztosan visz át a posztmodern, a neoavantgárd, a tudománnyá lett non-design, vagy az ökológiai válság inspirálta anti-product fejezetein, míg az ezredforduló környékén maga a kiindulópont, a tárgy alakítása már eltűnik és átadja a helyét a rendszer- és környezettervezésnek, illetve a ?design for all? mottót választó közösségi tervezésnek. Ernyey közérthető nyelven tolmácsolja a kortárs tervezésetika lényegét és magától értetődően vonja be a kortárs szellemi irányokat, például László Ervin rendszerelméletét. Gondolkodástörténeti összefoglalónak is kitűnő a mű, de lefordítható egyszerűen arra a kérdéskörre is, amely a mindennapi környezetünkhöz fűződő viszonyunkat elemzi.
