Diebold Károly fotóművész kiállítása a HAP Galériában

Képző

Diebold Károly Sárszentmiklóson született, de tíz hónapos korától haláláig Sopronban élt. Az első világháborúban teljesített katonai szolgálata után a József Műegyetemre iratkozott be, Budapestre. Tanulmányait a család nehéz anyagi helyzete miatt nem tudta befejezni, ezért visszatért szülővárosába, állást vállalt a Seltenhofer harangöntő és tűzoltószer-gyárban, ahol rátermettségével egyhamar cégvezető lett. Az immár biztosabb megélhetés mellett ekkor fordult figyelme a fotográfia felé, amely ezekben az években az elismert művészetek színvonalára emelkedett. 1931-ben felmondta állását, fotós műtermet és boltot nyitott. A II. világháború után a soproni egyetemen helyezkedett el, ahol megalakította és vezette az egyetemi fotólaboratóriumot. Aktív élete végéig itt tevékenykedett, számos rangos kiadványt gazdagítva felvételeivel. 1957-ben a berni Federation Internationale de l'Art Photographique díszoklevéllel tagjai sorába fogadja. Az 1930-as évek jelentik Diebold Károly életművének és főleg sikerének első csúcspontját. Ekkor fényképezi a várost és környékét, készíti megannyi megrendelőről találó és értékes arcképeket, fényképezi a műemlékeket. Képeit már 1932 óta különböző könyvek, folyóiratok közölték. A fertődi Esterházy kastélyról és termeiről 1938-ban készített fényképeit később a kastély műemléki rekonstrukciójához alapvető dokumentumként használják. Már az 1930-as években használja az akkor kibontakozó színes diapozitív fényképezést, az egyetemen a színes negatívval készülő fotózásnak lesz kezdeményezője s képeinek minőségét, jellegét tekintve országos érvényű úttörője. Ezt tanúsítják kiállításai is, amelyeken a látogatók "a meglepetés hangján fejezik ki elragadtatásukat". A kiállítás helyszíne: Budapest II. ker., Margit krt. 24. földszint A kiállítás megtekinthető: 2006. január 31. - március 03. Nyitva tartás: hétköznaponként 14 és 19 óra között. Kép: Lendület