"Ez az első olyan kiállításom, ahol kizárólag digitális technikával készült képek szerepelnek a falakon. Ha az ember ilyen géppel a nyakában járja a világot - ami egyébként számomra is újdonság -, akkor óhatatlanul többet fotózik, mint ha filmre exponálna. Rögtön vissza is nézheti, mit csinált. De ami a legnagyobb különbség: sajnos nincs ugyanolyan tétje magának az exponálásnak, és emiatt valahogy nehezebben vehető észre a várva várt szent pillanat. Szerencsére másfél évtizedes analóg múlttal a hátam mögött gyakran sikerül a lazább, digitális hozzáállásban is megtalálnom ezeket a pillanatokat" - írja Vancsó Zoltán a június 10-én, este hét órakor a Nessim Galériában nyíló Egy elrejtett napló megtalált fotói című tárlatának anyagáról.
Vancsó univerzuma ismerős. Apró pillanatok a mindennapjainkból, olyan mozzanatok, amelyek valahogy mégis kimerevülnek, mint egy emlék. Egy otthonos világ valószerűtlen képei, ahol az álomszerűség egyszerre fogalmazásbeli sajátosság és figyelmeztető ujj. Vancsó kamerája mintha mindig arra lenne élesítve, hogy az utolsó előtti pillanatot rögzítse.
Azt mondhatnánk, ezek a képek belső dokumentumok. Valahol azon a határon billegnek, ami a precíz dokumentumot és a költői művet elválasztja egymástól. Vancsó e kettősségből eredő feszültségből építi fel a képeit.
