Divat és seduxen: Vasvári Anna karikatúrái

Képző

A kArton Galériában Vasvári Anna válogatott karikatúráiból nyílik kiállítás december 18-án. Vasvári Anna  divatrajzolóként dolgozott a második világháború után, aztán a Ludas Matyi című újsághoz került, ahol az 1950-es évek elején politikai vicceket kellett gyártania a Magyar Dolgozók Pártja útmutatásai alapján mások mellett Titóról, az akkori amerikai elnökről, Harry Trumanról vagy a belső ellenségről, a kulákokról. Az 1960-70-es években egy ország mulatott szellemes, pontos rajzain, ötletein. Úgy ismerjük, mint a "női dolgok" szakavatott humoristáját.
 

vasvari_anna_sajnosjolnezki.jpg
Sajnos jól néz ki
 
Nagyon otthonos volt a divatban, ami nem csoda, mert pályáját divattervezőként kezdte. A 2009. január 30-ig látogatható kiállítás első blokkjában finoman megrajzolt divatrajzaiból láthatunk egy csokorra valót, majd a divatot szurkáló karikatúrák következnek. Ezek egyszersmind kivonatát adják egy-egy korszak módijának, amit a rajzok mellé tett eredeti fényképeken, divatlapkivágáson és tárgyakon (női ruha, napszemüvegek, sapkák, kalapok az 1960-as, '70-es évekből) ellenőrizhetünk is. Lehet, hogy annál a rajznál, amelyen felsorolja, hogy a magyar nő hány helyről szerzi be ruhadarabjait, magyarázni kell az akkori hiánygazdaságot, de a magas sarkú csizmában botladozó nő szavai: "Tegnap láttam egy nőt, aki egyedül is tudott járni" - most is aktuálisak.
 

vasvari_anna_seduxen.jpg
Seduxenfosztás
 
Most akkor kapjak idegösszeomlást, vagy menjek inkább fodrászhoz? Ez az egyik fő kérdése a kiállítás következő blokkjának. A seduxen annak a korszaknak a prozac-ja volt. Azt bontogatják az összegyűlt falusiak kukoricamorzsolgatás helyett. A nőknek akkoriban idegösszeomlásuk volt, sőt gyomoridegösszeomlásuk, legalábbis Vasvári Anna szerint.
 
Külön téma a párkapcsolat az udvarlástól a válásig. A gondolkodó női megfelelője, amint a szobortalapzaton ülve (kendőbe bekötött fejjel) azon töpreng, hogy mit főzzön, vagy a férje és fiai között kötélen ugráló anya. Ez idő tájt terjedt el az uniszex divatja, a fiúk hosszú hajat növesztettek, a lányok nadrágba jártak, ezeket a kérdéseket is kifigurázta a művésznő. Egyik mulatságos ötletét a kiállításon is megelevenítik. Miért ne hordhatnának a fiúk szoknyát, ha a lányok nadrágot hordhatnak? S akárcsak a rajzon, a próbababán is egy korabeli banánszoknyát láthatunk férfiinggel és nyakkendővel.
 

vasvari_anna_tudodmitennek.jpg
Tudod mit ennék?
 
A legfőképpen azonban a női rossz és jó tulajdonságok elé tárt görbe tükröt. A Női dolgok cím alatt futó karikatúrákból könyv készült, sőt film is, amit a kiállítás látogatói is megtekinthetnek.