| LAKÁSTREND ÉS DESIGN, MŰCSARNOK, 2003. MÁRCIUS 6-9.
Az idei téma, a "Megélhető enteriőrök", azzal a sanyarú tanulsággal szolgált, hogy hát igen, végül minden enteriőr megélhető - de legalábbis túlélhető. A kiállítási térbe lépve rögtön a nagy elánnal beharangozott plasztik-stand fogadott, ám hiába az olasz cég mögött felsorakozó neves designerek, valamint Réz András posztmodern prédikációja a műanyagok dicsőségéről (a csütörtöki szakmai programok keretében), ezek a neonszín székek és hamutartó-állványok igen mérsékelt izgalmat - viszont annál több áramot - generáltak (Kartell). A továbbiakban néhány korrekt germán és skandináv cég megnyugtatóan képviselte a lakberendezésben évek óta hódító minimalizmust (BoConcept, Brühl). A lecsupaszított, juharszínű formák, a kombinatorikailag értelmezhető, hipervariatív elemek és az antiszeptikus fehér kanapéhuzatok azonban nem tartogattak túl sok meglepetést. (Habár a húsz centi vastag, közepén lyukas vörös szőnyegnek, mint az akut minimalizmus hogy úgy mondjam perforált változatának, azért megvolt a varázsa.) Újdonságot nem, de néhány kellemes pillanatot hozott letisztult egyszerűségével a bambuszos orientalizmus, melynek meditatív hangulatát kék fajansz ülőkockák erősítették (Gervasoni). |
 |
 |
|
| Az idei designkiállítás igazi, elborzasztó meglepetése volt a polgári eklektikus stílus markáns jelenléte. Az egyik szervező visszalépése miatt sajnos egyáltalán nem láthattuk fiatal magyar formatervezők munkáit (ami pedig a korábbi évek egyik erőssége volt), tobzódhattunk viszont a biedermeier szekrénykék, gombokkal kivert zöld bőrkanapék, faliperzsák, réz gyertyatartók és egyéb historikumok világában. A sebtében meghívott helykitöltő cégek közt sétálva egyesek mégis láthatóan megkönnyebbültek, s azzal a boldog érzéssel tértek otthonukba, hogy csavart lábú komódjuk, középen az ágaskodó ló szobrával abszolút adekvát designelem, továbbá a kortárs formatervezés non plus ultrája a monstre sötétbarna ágy, mely hírlapolvasó tulajdonosát súlyos újságtartó szerkezettel szegezi a reggeli lepedőhöz. Kevés újszerű anyaggal, meglepő formával vagy érdekes megoldással találkoztunk a nappalik és hálószobák terén, és ugyanez elmondható a konyhákról is: az inox-műanyag-bükk szentháromság megdönthetetlennek látszik. Elegáns megoldások akadtak azonban a szaniterek közt. Emlékezetesnek találtuk Antonio Lupi agyszüleményét, a fehér műanyag lapokból építkező futurisztikus fürdőszoba-szettet, továbbá a Kiss Szabolcs által tervezett üvegkádat, mely a fürdőzést akváriumi alámerüléshez teszi hasonlatossá. (Egy néző jogos megjegyzése az átlátszó kád láttán: hát, én ebben azért zavarban lennék) Az egyetlen dolog, amiben idén nem volt hiány: a retró. Aratott a hetvenes évekbeli gömb garnitúra - az ufószerű gömbfotelbe abszolút kötelezőnek tűnt beleülni -, a Designtörténeti tárlat keretében pedig a rongyos kárpittal és szanaszét meredő rugókkal együtt is vagyonokat érő Bauhaus, Thonet és egyéb bútorokat szemlézhettük (Forma, Classic Home). |
 |
 |
|
| Láttunk még étkező padlójába süllyesztett, üveglappal lefedett ízlésficamos sziklakertet, csak a törpe hiányzott belőle, néhány világhírű konyhai eszközt Philippe Starck és az Alessi repertoárjából, ezek teljesen mellőzött állapotban, egy újságpapírral alátámasztott sarokvitrinben búslakodtak, valamint tetszetős beton konyhapultot, ami már csak a ruhatár tövében fért el, mert hiába, hogy újszerű és kőnehéz, mégis kiboxolta a ringből a nehézsúlyú polgári miliő. A kiállítás hervasztó volt, mint harmadik műszakos hóvirág az üzemi nőnapon. Az egyetlen valamirevaló, ütős dolog a Műcsarnokban a télvégi víruskoncentráció volt, ezzel megspékelve a Lakástrend végsősoron mégis levette (mit vette, döntötte!) a lábáról a recenzenst (ez itt a magyarázat, hogy miért csak egy hét késéssel olvashatnak a trendi eseményről). Önök meg örüljenek, hogy ugyanazt az influenzát 1200 forint helyett megkapták egy buszjegy áráért! |
