Munkáinál tartalom és forma nem különül el. Nem lehet különválasztani az állítást az állítás mikéntjétől, okától és szándékától. Drabik újra és újra arra tesz kísérletet, hogy előhozzon valamit, ami mélyen a tudatunk alatt van. Olyasvalamit tesz formába, ami valójában megfogalmazhatatlan. Munkái a szó eredeti értelmében szimbólumok. Valaminek a lényegiségét mutatják önmaguk mint teljességből letört darab által, s ezzel jelenlevővé tesznek valamit, ami nem kimondható. Szobrai mintha nem létrehozójuké, hanem önmaguk gondolatai lennének. Függetlenül élnek, s önmagukat állítják. Mintha mindig is itt álltak volna ? kortalanok. Nincs élettörténetük, nincs emlékezetük, és nem is felejtenek. Metszetszerű mindentudásukkal állnak, és újabb metszeteket hasítanak a jelenbe. Drabik rajzain esszenciálisan jelenik meg a munkáira általában jellemző líraiság. Rovarszerű fejeket, egymásba kapaszkodó, egymást támogató, egymás felé nyúló figurákat, bukott angyalokat, az ?élet sötét erdejében" tévelygő ? veszteglő párokat látunk. A gallyszerűen kusza vonalakból egy megfoghatatlan rendszer révén testszerű forma jön létre, melytől azonban a testiség idegen. A figurák testisége ellényegtelenül az általuk sugárzott lelkiséghez képest. Nem jut eszünkbe a test, holott azt mondjuk, figurákat látunk, hogy ez figuratív művészet. A kiállítás egy hónapon keresztül: 2003. január 21. és február 21. között megtekinthető a K. Bazovsky Házban. A művek egy része a művésztől megvásárolható.
