| Elment Supka Magdolna, azaz a drága Manna, mert őt a képzőművészek körében mindenki nagy-nagy szeretettel, régóta csak így szólította - nem is véletlenül. Már életében legenda volt, de egész lénye tiltakozott az ellen, hogy őt bárki is piedesztálra állítsa.
Néhány hete többször is beszéltem vele telefonon, egy hosszabb terjedelmű interjút készült adni, de 92 éve ellenére folyton tele volt feladattal, és sürgetőbb munkái miatt mindig kért egy kis haladékot. Miközben a telefonban korát meghazudtoló vitalitással számolt be a legújabb képzőművészeti eseményekről, minden átmenet nélkül képes volt dühbe gurulni - jellegzetes hangja majd szétrobbantotta a készüléket -, ahogy elmesélte, hogy a hétköznapokban már megint valami bugyutasággal találta szembe magát. Gyűlölte a tehetetlenséget, a tehetségtelenséget, a dilettáns művészettörténészek "zseniális" megállapításait. Páratlan érzékkel ismerte fel a tehetséget, s már az 1930-as évek végétől - háborút, forradalmat, rendszerváltást figyelmen kívül hagyva - pörölt, minden eszközzel harcolt a tehetséges képzőművészek elismertetéséért. Személyes tapasztalatból is jól ismerte, hogy milyen az alkotó ember természetrajza, hiszen hosszú éveken át társa volt a nemrég elhunyt, kiváló festőművésznek, Bényi Lászlónak. |
 |
| Szinte felsorolhatatlanok a több mint hat évtized során írt művei. Már 1938-ban felhívta magára a figyelmet A magyar úrihímzés című munkájával. Ezt követte többek között Zichy Mihályról, Aba-Novákról, Szabó Vladimirról, Csohány Kálmánról írt tanulmánya. Ő volt az, aki elsőként felismerte Tóth Menyhért festészetének lényegét. Elhíresült mondása Tóth Menyhértről: "Ki látott ilyen csodát, parasztot gatyában-kalapban, szárnyasan!" Majd róla is írt egy fantasztikusan szép könyvet. Akkor állt ki a művész mellett, amikor a művészettörténészi manipulációk útvesztőiben vesztegelt Tóth Menyhért életműve, ez az Európa-szerte magában álló stílustörténeti csoda, amelyet szakmai tilalmak ellenére egyszemélyes avantgárdnak nevezett, sértve ezzel a csoportos, nyugatias poszt- és neokísérletek honi követőit.
Fáradhatatlanul dolgozott, utazott, járta az országot. Ha azt hallotta, hogy valahol az isten háta mögött sínylődik egy tehetséges, támogatásra szoruló művész, felkerekedett, s próbált segíteni. Szinte élete utolsó percéig részt vett a művészeti közéletben, legutóbb a festészet napjának szentelt ünnepségeken is láthattuk. Supka Magdolna művei nemcsak a szakmabeliek, hanem a képzőművészet iránt érdeklődő laikusuk számára is élvezetes olvasmányok. Példa erre a Szalay Lajos életművéről írt könyve. Az emigrációjából hazatért Szalay Lajost, a világhírű grafikust miskolci otthonában kereste fel. "Mondom, Lajos, hogy lehet az, hogy ezen a képen a lóláb úgy kunkorodik befelé, mint egy ember-embriónak a lába az anyja méhében. Azt feleli: Ezt én meg tudom magyarázni magának. Minden fiúgyerek szeret lovacskázni. Én is azt tettem gyerekkoromban. Tehát lóvá válni nem kunszt. Ellenben visszajönni Szalayba, az nehéz" Supka Magdolna művei a magyar művészettörténet maradandó értékei. Műveit az elkövetkező nemzedékek etalonként fogják forgatni. Bár Supka Magdolna földi élete véget ért, szellemi hagyatéka itt maradt velünk. Drága Manna, nyugodjon békében! |
