Dress code

 

Spanyol, belga, magyar tervezők kerestek spanyol (vagy spanyol nyelvű), belga, magyar írók és költők műveiből olyan részleteket, amelyeket ruhákban fogalmaznak meg. Tulajdonképpen egyszerű szinesztéziáról van szó, ami azonban nem a nyelv közegében, hanem színekben, formákban, matériákban ölt testet. Néhány sor, néhány jól megírt XX. századi helyzet, néhány erőteljesen ábrázolt karakter ezúttal nem a megszokott műfajokat ihlette meg: nem zene, tánc, film lett belőlük, hanem öltözet. Eredeti ötlet, ráadásul a megvalósításban is a kreativitás, a formákon túl tekintő, totális alkotói szabadság nyilvánul meg. Ezeket a kreációkat nem a divat, nem a hordhatóság, de nem is az haute couture szabályai vezetik, elegánsan átlépnek az alkalmazott műfaji korlátokon és autonóm művekké válnak.

 

 

Irodalmi idézetek állnak a ruhák mellett, apró betűkkel a finom, áttetsző fekete függönyökre festve, mintha csak mellékes körülmények volnának. Előttük, közöttük a főszereplők maguk a ruhadarabok - hosszú estélyik vagy öltözetnek alig mondható fodorkompozíciók, elegáns egyenbábukra adva. És bár elsősorban a ruhákra tekintünk, figyelemre méltó, hogy a szokványos kirakatbábuk helyett ezek a figurák filigrán alkatúak, a testük íve semleges, viszont a karjuk fahengerekből áll, lágyan mozgatható karok simulnak a ruhák kontúrjához. Lágy, emberszerű, arctalanságukban is szinte személyiséggel bíró asszonyalakok keltik életre a kiválasztott idézeteket.

 

Csak nők - mert a szövegek kivétel nélkül a nőkről szólnak. Érzelmeket, szellemet, ösztönöket hordozó irodalmi nőalakok, akik akár ki is léphetnének a szövegből. A divattervezők nem is nekik terveztek ruhákat, hanem őket magukat alkották meg a ruhákból. Egy angyalszerű belga nő emléke nyers színű lenvászon csuklyába bújt: Katrien Van Hecke kompozíciója tökéletesen fogja egybe Vermeer főkötős, gyöngyös fülbevalós cselédjét a modern nő karakterével. Zoób Kati az "idegen nő" ideájához készített hímzett selyemkabátot, azt a vonzást szőtte bele, amit Márai írt meg a húszas évek európai utazásai kapcsán. Náray Tamás fekete gyapjúruhája a Szabó Magda regényalakjában működő ősi rendteremtő erőt ötvözi a Chanel-féle női eleganciával, Gyulai Natália Takács Zsuzsa sorait írta át tollas-hurkolt, merészen dekadens fekete-fehér ruhaékszerré.

 

Kevés kivétellel az összes ruhának erőteljes egyénisége van. Talán ez a kulcsa ennek az anyagnak: a magaskultúrában és a kortárs designban egyformán megnyilvánuló identitás, egyediség, a vén Európa legerőteljesebb karaktere, amiről már látszik, hogy a globalizáció korszakába is sikeresen átmentette: a megismételhetetlen egyéniség ereje.