Spanyol, belga, magyar tervezők kerestek spanyol (vagy spanyol nyelvű), belga, magyar írók és költők műveiből olyan részleteket, amelyeket ruhákban fogalmaznak meg. Tulajdonképpen egyszerű szinesztéziáról van szó, ami azonban nem a nyelv közegében, hanem színekben, formákban, matériákban ölt testet. Néhány sor, néhány jól megírt XX. századi helyzet, néhány erőteljesen ábrázolt karakter ezúttal nem a megszokott műfajokat ihlette meg: nem zene, tánc, film lett belőlük, hanem öltözet. Eredeti ötlet, ráadásul a megvalósításban is a kreativitás, a formákon túl tekintő, totális alkotói szabadság nyilvánul meg. Ezeket a kreációkat nem a divat, nem a hordhatóság, de nem is az haute couture szabályai vezetik, elegánsan átlépnek az alkalmazott műfaji korlátokon és autonóm művekké válnak.
Irodalmi idézetek állnak a ruhák mellett, apró betűkkel a finom, áttetsző fekete függönyökre festve, mintha csak mellékes körülmények volnának. Előttük, közöttük a főszereplők maguk a ruhadarabok - hosszú estélyik vagy öltözetnek alig mondható fodorkompozíciók, elegáns egyenbábukra adva. És bár elsősorban a ruhákra tekintünk, figyelemre méltó, hogy a szokványos kirakatbábuk helyett ezek a figurák filigrán alkatúak, a testük íve semleges, viszont a karjuk fahengerekből áll, lágyan mozgatható karok simulnak a ruhák kontúrjához. Lágy, emberszerű, arctalanságukban is szinte személyiséggel bíró asszonyalakok keltik életre a kiválasztott idézeteket.
Csak nők - mert a szövegek kivétel nélkül a nőkről szólnak. Érzelmeket, szellemet, ösztönöket hordozó irodalmi nőalakok, akik akár ki is léphetnének a szövegből. A divattervezők nem is nekik terveztek ruhákat, hanem őket magukat alkották meg a ruhákból. Egy angyalszerű belga nő emléke nyers színű lenvászon csuklyába bújt: Katrien Van Hecke kompozíciója tökéletesen fogja egybe Vermeer főkötős, gyöngyös fülbevalós cselédjét a modern nő karakterével. Zoób Kati az "idegen nő" ideájához készített hímzett selyemkabátot, azt a vonzást szőtte bele, amit Márai írt meg a húszas évek európai utazásai kapcsán. Náray Tamás fekete gyapjúruhája a Szabó Magda regényalakjában működő ősi rendteremtő erőt ötvözi a Chanel-féle női eleganciával, Gyulai Natália Takács Zsuzsa sorait írta át tollas-hurkolt, merészen dekadens fekete-fehér ruhaékszerré.
Kevés kivétellel az összes ruhának erőteljes egyénisége van. Talán ez a kulcsa ennek az anyagnak: a magaskultúrában és a kortárs designban egyformán megnyilvánuló identitás, egyediség, a vén Európa legerőteljesebb karaktere, amiről már látszik, hogy a globalizáció korszakába is sikeresen átmentette: a megismételhetetlen egyéniség ereje.