Ecce Homo: újra megjelent Harsányi Zsolt Munkácsy-regénye

Képző


harsanyi_zsolt.jpg
Harsányi Zsolt

(MTI) - A budapesti múzeumban keddtől látogatható a Munkácsy Krisztus-trilógiáját és annak előképeit felvonultató kiállítás, az Alexandra Kiadó által megjelentetett regény segítségével pedig a tárlat közönsége még elmélyültebb képet kaphat az egyik legnagyobb magyar festő életéről és művészetéről - méltatta a könyvet Csák Ferenc, az MNG főigazgatója.
    Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége emlékeztetett arra, hogy Harsányi Zsolt a két világháború közötti Magyarország divatos szerzője volt, íróként, műfordítóként, librettistaként és újságíróként egyaránt dolgozott.
    "Minden ember élete egy izgalmas regény, Munkácsy Mihályé azonban különösen érdekes, hiszen ki ne hatódna meg a szegény asztalosinas történetén, aki 26 éves korára nevet, rangot szerzett Párizsban, és tehetségét az egész világon elismerték" - fogalmazott Schmittné Makray Katalin. Mint hangsúlyozta, Munkácsy legnagyobb sikerei, világhíre idején is megmaradt magyarnak, így illő, hogy most a haza is ismét magasba emelje a festő nevét.
    Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy Harsányi Zsolt regénye 1934 és 1943 között négy kiadást is megélt, utána azonban nem jelenhetett meg egészen mostanáig, míg az alapítvány meg nem kereste az ötlettel az Alexandra Kiadót.
    Az életrajzi regények nagyon fontos missziót töltenek be azzal, hogy közel hoznak az olvasóhoz egy-egy művészt vagy kort - jegyezte meg a műfaj fontosságáról Boros Judit. A művészettörténész hozzáfűzte: sajnos sok munka kitalált történetekkel próbálja eladni magát, de Harsányi műve nem ilyen.
    "A szerző nemcsak Munkácsyról, de sok más XIX. századi alkotóról írt regényt, így nagyon mélyen ismerte a kort" - hívta fel a figyelmet Boros Judit, aki szerint az Ecce Homo "gazdag szövetű, olvasmányos munka".
    Az író unokája, Harsányi Zsolt a bemutatón felidézte, hogy nagyapja az anyaggyűjtéshez személyesen is bejárta Munkácsy életének helyszíneit, de részben családi emlékekre is támaszkodhatott, hiszen a festő indulásában az akkor az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság élén álló Harsányi Pál (nagyapjának nagyapja) is szerepet játszott.
    A több mint 700 oldalas életrajzi regényhez Bellák Gábor művészettörténész írt előszót; a kötetben gazdag képmelléklet is helyet kapott Munkácsy számos fényképével és valamennyi fontosabb művének reprodukciójával. Az Ecce Homo az MNG könyvesboltjában péntektől, jövő héttől pedig országszerte is kapható.