Eddig kétszázezer látogató a "400 ÉV FRANCIA FESTÉSZETE" kiállításon

Képző

A "MESTERMŰVEK" rendkívüli népszerűségére a látogatói csúcs mellett jellemző, hogy az ország minden pontjáról és a határon túlról is folyamatosan nagy számban érkeznek csoportok a Műcsarnokba. A Műcsarnok címére az elmúlt hetekben több száz köszönőlevél érkezett, amelyekben az ország szinte minden pontjáról a kiállítás megtekintésére Budapestre utazott látogatók fejezik ki elismerésüket és köszönetüket a "MESTERMŰVEK - 400 év francia festészete" szervezőinek. Jellemző példája ez annak a népszerűségnek, amely a Műcsarnok kiállítása iránt annak megnyitása óta megnyilvánul. Minden idők egyik legsikeresebb magyarországi kiállítására szokatlanul nagyszámú látogató érkezik vidékről, közülük is kiemelkednek azok az iskolai csoportok, amelyek nem ritkán különvonatot bérelve jutnak el Budapestre. A kiállítás megnyitása óta eltelt 2 hónap alatt több, mint 250 diákcsoport tekintette meg a többek között Cézanne, Degas, Gauguin, Monet, Matisse, Picasso és Renoir festményeit felvonultató tárlatot, és a hátralevő napokra is további mintegy száz hasonló csoportot jegyeztek elő. A diákok várható érdeklődésére felkészülve a Műcsarnok négy korosztályra bontva kifejezetten gyermekek és fiatalok számára olyan speciális füzeteket készített, amelyek könnyen értelmezhetővé teszik a francia mesterek műveit. A minden várakozást felülmúló érdeklődés a kiállítás magas színvonala mellett a médiatámogatók példás közreműködésével országosan szervezett látványos tájékoztató kampányt illetve a Műcsarnok hosszú évek óta nagy sikerrel zajló múzeumpedagógiai tevékenységét dicséri. "Kiemelkedő és számos tekintetben példamutató az a munka, amelyet a Műcsarnok munkatársai, a kiállításhoz kapcsolódó támogatók és külső szakértők a "MESTERMŰVEK" megszervezésében és népszerűsítésében végeztek. A mostani kiállítás egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarországon van és még tovább növelhető az igény a művészeti programokra különösen akkor, ha az adott programok szervezésekor a művészet élvezetének egyszerűvé és kényelmessé tétele illetve a széles körű tájékoztatás kiemelten kezelt szempont." - nyilatkozta Fabényi Julia, a Műcsarnok főigazgatója. A Műcsarnok a "MESTERMŰVEK - 400 év francia festészete" 2005. február 27-i zárónapjáig továbbra is a hét minden napján 10 és 20 óra között tart nyitva. A könnyebb bejutás és a hosszú sorbanállás elkerülése érdekében a belépőjegyek elővételben is megvásárolhatóak személyesen a Műcsarnok Dózsa György úti III. számú kapujánál vagy interneten a www.mucsarnok.hu és a www.jegymester.hu oldalakon.