Az égbolt mindig nyitva

Négyszáz éve, hogy Galilei kortársai először néztek bele az égre irányított távcsőbe. Ennek emlékére az ENSZ 2009-et a Csillagászat Évének nyilvánította, nemzetközi programokkal, melyek a nagyközönséggel egy rövid ideig talán elfeledtetik a Föld kérdéseit, és helyette az égre figyelnek. Galilei élménye a Föld másodrendű szerepéről ma is időszerű, ha nem is teológiai értelemben. A fényszennyezés mértéke, az a tény, hogy a kivilágított nagyvárosok körzetében már alig látható a csillagos ég, egészen új jelenség. De új az a lehetőség is, hogy profi digitális kamerával bárki felvételt készíthet egy meteorról, képen rögzítheti a csillagok éjszakai pályáját, és hogy a Tejút, a Fiastyúk, a Vörös Óriás mítoszból képpé formálódott.

A Nemzeti Múzeumba érkező vándorkiállítás ilyen fotókat visz körbe a világon ebben az évben. A TWAN (The World at Night, vagyis ?éjszaka a Földön?) csoport két éve alakult a világ számos országában dolgozó fotósokból, akik ismeretterjesztő, tudományos, oktató célzattal végigjárják a Földet, hogy tájait a fölé boruló ég látványával együtt fényképezzék le. A tisztán tudományos égmegfigyelések így fantasztikus díszletek között jelennek meg: a Holdra a Balaton fölött úszik rá a Vénusz szikrázó alakja, csillagok követik a Kínai Nagy Fal vonulatát és világító felhők borulnak a sarkvidék jege fölé. Ötven kép jött Budapestre a sokszáz közül, de ez a szűk válogatás is tágra nyitja ég és Föld kapcsolatát.

Csak néhány éve engedi meg a technika, hogy egyetlen hosszú expozícióval láthatóvá váljon a csillagok vonulása és a mozdulatlan táj, vagy egymás fölött egyenes vonalban megjelenjenek az emelkedő Hold fázisai. A fotósok közül némelyeket elkapott a költői hevület, képkeretbe emelték a bolygókat, csillag-szökőkutat láttak Stonehenge fölött. De egy-két szentimentálisabb beállítástól eltekintve, a képanyag megrázó szépsége mellett is pontos és őszinte, valódi földi látványokat közvetít. Egy-egy képkészítő stílusa kétségtelenül felismerhető a földrészek szerint csoportosított képeken, de ez csak a fotózás és a megfigyelés szubjektivitását hangsúlyozza. A relativitás-elmélet mentén haladva, ez az anyag többet mesél a földlakók pszichológiájáról, mint az égbolt törvényeiről, bármilyen tudományos fogalmakat is használ. Az analemma elnyújtott nyolcas alakja a Nap valódi mozgását rajzolja ki, de ha egyetlen képen, egymás után rögzített fázisokban vetül az égre, sokkal inkább meditációs ábrának tűnik, mint a tér-idő szerkezeti rajzának. A meteorok, napfogyatkozások, bolygó-találkozások szenzációja a képeken fény és sötétség drámáját játssza le újra és újra, táj és égbolt szoros kapcsolata inkább az emberiség kezdeteiről beszél, mint a XXI. század valóságáról. Ez a nagyszabású földi ég-térkép ? amellett, hogy tudós alapossággal méri fel tárgyát ? képes mozgósítani a gyerekkori álmokat és kollektív képeket arról, hogy nem vagyunk egyedül a világban.