Kecskeméten született, kilencen voltak testvérek, apja lakatosmester. Rendkívül nehéz életkörülmények közül indult az 1900-as évek lehúzó erejű alföldi világából. Távol azoktól a későbbi pályatársaktól, akik közül sokak neve már a harmincas években ismerté válhatott. Az ő induló talaja az az alföld volt, amit Tornyai képei idéznek. A vidéki élet kényszerűség volt számára, Budapestre vágyott. A vidéki magányban eltöltött évek azonban nagyban hozzájárultak a festészetére való összpontosításra. Egyre elmélyültebben dolgozott a csongrádi rajztanárkodás mellett, és várta a kitörés, a bizonyítás lehetőségét. Végül döntött, és összepakolt festményeivel nekivágott Budapestnek. Minden biztatás nélkül, sőt anélkül, hogy tudta volna , hogy hová rakhatja le képeit, ha megérkezik. Megérkezve felkereste régi évfolyamtársát a Képzőművészeti Főiskoláról, akiből közben pap lett és az ő segítségével leraktározhatta munkáit az Egyházművészeti Hivatal egyik helyiségében. Megkereste Hincz Gyulát, akit szintén a Főiskoláról ismert, ő mutatta be Farkas Istvánnak, aki a festményeket végignézve támogatásáról biztosította. Bemutatta Petrovics Elek művészettörténésznek - 1935-ig a Szépművészeti Múzeum igazgatója - aki azonnal meghívta egy, az Ernst Múzeumban rendezendő kiállításra. A megnyitón képei közönségsikert arattak, több mint tizenöt festményt megvásároltak, ezen felül Farkas István további nyolcat vásárolt még tőle. Tudni kell, hogy ez a nap 1944. március 19.-ére esett, amely nap a német megszállás napjaként íródott be a magyar történelembe. Az ezen a napon elindult karrier még ugyanezen a napon véget is ért. A háborúban a képek jó része megsemmisült, vagy eltűnt. Műtermét, lakását feldúlták, kifosztották. Ekkor már a Szolnoki Művésztelep tagja. A szó szerinti semmiből indulva következett újra a vidéki élet, és 1948.-ban a budapesti Fényes Adolf Teremben az újabb, sötét, drámai hangulatú képekből rendezett, kedvező fogadtatású kiállítás után folytatódott csak tovább. Szolnokon élt, a gimnáziumban tanított, rajztanári fizetése fedezte megélhetését. Elkövetkezett az ötvenes évek elejének az időszaka. A szovjet művészet akkori termékeit szinte mintaként végighordozták az egész országon. Így nála is mint sok kiváló művészünknél megszülettek a szocreálként emlegetett képei. Megjegyzendő, hogy aki ismeri ezt az időszakot annak tudni kell, hogy az ilyen irányultságú képek korántsem voltak egyedüliek. Elérkezett a Budapestre való költözés lehetősége. A Képzőművészeti Gimnáziumban lett művésztanár, ahol növendékei szerették és becsülték. Itt tanított egészen nyugdíjba vonulásáig. 1958-ban az akkor még álló Nemzeti Szalonban rendezett gyűjteményes kiállítást. ahol az előbb emlegetett kötelező tematikájú képeket már csak egy képviselte. Valójában már évekkel korábban visszatalált egyértelmű művészi útjára, amit lényegében igazán el sem hagyott, hiszen nagyon sok komoly, teljes értékű, meglepő mű született az említett munkákkal egy időben. Jórészt csak a maga és műterme számára. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezt követően évekig egyfajta vákuum vette körül. "Akiről nem beszélünk, akiről nem jelentetünk meg egy igazán méltó kritikát, kiadványt, vagy könyvet azt a perifériára szorítjuk." - vélekedtek sokan, de ez nem igazán sikerült. Az ő belső elhivatottsága, szenvedélyes munkakedve nyomán sorra születtek műtermében - mély belső világot feltáró - szuggesztív erejű olajfestményei, expresszív világú gouachai és szürreális, látomásos hangulatú, a távoli gyermekkori emlékeket is sokszor megidéző tollrajz sorozatai. Ez utóbbi rajzok egy része szerepelt a Vigadó Galériában 2002-ben rendezett emlékkiállításán. Egy igazi, töretlen művészi kiteljesedésnek nevezhetjük életének ezt az időszakát az 1987-ben bekövetkező haláláig. Feltétlenül meg kell említeni azokat a képeket is, amiket nyaranta eleinte a Zagyva és Tisza, majd túlnyomórészt a Balaton partján, Fonyódligeten festett. Ezek a festmények természettanulmányokként indultak, amiken keresztül nagy mennyiségű élményanyagot halmozott fel magában és a legtöbbjüket folytatva, elmélyítve, vagy teljesen újrakezdve a műtermében fejezett be később. Talán a széles közönség körében ezek a leginkább ismert munkái. Számos kiállítása mellett 1984-ben az Ernst Múzeumban rendezett nagy retrospektív tárlatot, amit a Művészeti Alap nívódíjjal jutalmazott. Sajnálatosnak tartjuk, hogy életművének teljes egységében történő megismertetése, feltárása és méltatása még most sok-sok évvel halála után is várat magára és a magyar kultúra vesztesége lenne, ha jelentős korszakai a feledés homályába vesznének. A Ráday Galériában most bemutatásra kerülő munkái az eddig a nagyközönség számára rejtve maradt, kevésbé ismert ám igen expresszív világú gouachai és szürreális, látomásos hangulatú grafikái, aqvareljei lesznek láthatóak. - Ráday Galéria 2005. szeptember Megnyitó: 2005. szeptember 13. 18 óra A kiállítás helyszíne: Ráday Galéria, 1092 Budapest Ráday utca 8. A kiállítást megnyitja: Tasnádi Attila művészeti író, műkritikus A kiállítás megtekinthető: 2005 szeptember 12. - október 04.
