A művészet és a történelem sok szempontból mutat hasonlóságot: mindkettőt a dokumentumok, kézzelfogható emlékek teszik megragadhatóvá, kutathatóvá - letűnt korok lenyomataiként mesélve el az akkor éltek személyes történeteit. Ezek a bensőséges elbeszélések, történések, az ezeket megörökítő fotók, levelek teszik lehetővé, hogy kapcsolatba kerüljünk egy-egy korszakkal, egyszeri és megismételhetetlen atmoszférájával.
"Meg kell keresnünk az elmesélés új útjait, s ehhez szükségünk van az erős, érzelmet kiváltó történetekre, olyan sorsokra, olyan tárgyakra, melyek szimbólumként sűrítik magukba egy-egy fontos korszak eseményeit, örömeit vagy tragédiáit, a XX. század nagy magyar drámáit. Mindig kerestem ezeket a tárgyakat" - írja Kieselbach Tamás a Kieselbach Galéria kiadásában most napvilágot látott Tamás könyve előszavában.
A műkereskedő a kötet bemutatóján is ezt az aspektust hangsúlyozta: a 14 évesen deportált Tamás e könyv formájában megörökített sorsa "egy darab történetről szól, amit cipelünk magunkkal". A kiadó szerint ez az 1944-45-ös időszak épp úgy megkerülhetetlen része mindannyiunk történetének, mint ahogy például 1956 és1989 - előbbi kapcsán már szintén jelent meg Kieselbach-könyv, amely egy 14 éves fiú naplóbejegyzésein keresztül mutatta be az 1956-os eseményeket, míg az 1989-et feldolgozó kötet előkészületben van.
Anna Maria Hábermann, Tóth Ildikó, Kieselbach Tamás, Kieselbach Anita és Molnos Péter
A Tamás könyvének születéséhez is furcsa véletlenek vezettek: a kötetkoncepcióért felelős, Milánóban élő Tóth Ildikó a könyv főszereplőjének, Hábermann Tamásnak a féltestvérétől, Anna Maria Hábermanntól értesült a jelen kötet alapjául szolgáló levelek és fotók létezéséről. Anna Mariának szülei sohasem meséltek Magyarországon élő féltestvéréről: a szülők válása után ugyanis a kis Tamás Baján, anyai nagyanyjánál nevelkedett, anyja Budapestre ment, míg orvos apja - teljesen új életet kezdve - Olaszországban telepedett le.
Anna Maria Hábermann Tamás könyvével
Anna Maria csak szülei halála után, a páncélszekrény titkos rekeszében, illetve egy utazóládában talált rá azokra a dokumentumokra, amelyek testvére létezését és apja fájdalmas titkát felfedték a számára. Tóth Ildikó bevallása szerint a fotók és levelek nyilvánosságra hozása mindazokért történik, akiket már elfelejtettünk: az anyag feldolgozása során úgy érezte, hogy örökbefogadja ezt a kisfiút. Anna Mariával ellátogattak Tamás szülőhelyére, találkoztak olyan emberekkel, akik ismerték a családot.
Ha ezt a könyvet a kezünkbe vesszük, olyan, mintha egy emlékező szertartáson vennénk részt - tette hozzá Tóth Ildikó. Anna Maria Hábermann a fellelt levelek miatt kezdett el magyarul tanulni, fáradhatatlanul kutatott, válaszokat keresett: bár eleinte kétségbeesett dühöt érzett a tényeket és testvére létezését elhallgató szülők iránt, most már élete egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy megossza az emberekkel kutatási eredményeit. Kieselbach Tamás elmondta: bár Tamás apja, Hábermann Aladár elhagyta Magyarországot és elvesztette fiát, az e könyvben található dokumentumok révén a család története visszatalált Magyarországra. Ennek jegyében a művészettörténész-műkereskedő hangsúlyozta: fontos lenne, hogy a műtárgyak, emberek ehhez hasonlóan visszajöjjenek hozzánk, mert szükségünk van rájuk.
