Botrányosnak lenni a kortárs képzőművészeti életben nem is olyan egyszerű. Kevés dolog van, ami nem szalonképes a galériákban, holott a hétköznapokban igencsak kínos még a gondolatával való érintkezés is. Wim Delvoye-nak azonban kiváló eredményei vannak e téren, és ez jórészt annak az abszurd precizitásnak köszönhető, amivel munkáit a legkisebb részletekig tökéletesen dolgozza ki egy meghökkentő asszociáció mentén, másrészt ellenállhatatlan, szarkasztikus humorának - ez utóbbi szintén ritkaság a kortársak között. És Delvoye az undorral kevert humoron túl is tud egyet-mást. Például azt, hogy az új területek feltérképezése mindig a hagyományok folytatásából indul ki. Ő is ezt teszi, a XIX.-XX. századi belga festészeti konvenciók egész sorát írja át, kérdőjelezi meg vagy csupán villantja fel.
Munkáiban finoman megfordítja azt a különleges, sejtelmesen morbid képi világot, amit a belga szecesszió és különösen Fernand Khnopff képviselt, és tárgyiasítja a James Ensor képein elemi erővel feltörő, félelmetes-misztikus lázadást a tömeglét ellen. De a legpontosabban Magritte filozofikus szürrealizmusát viszi tovább, amikor a tárgyakat, motívumokat vagy éppen stílusokat megfosztja eredeti jelentésüktől és olyan kontextusba helyezi, amiben a konnotáció visszájára fordul és más értelmezési területekre lép át. Ugyanakkor ezredvégi követője a bécsi akcionistáknak is, akik a kifejezés szabadságát, az ember és a társadalom valódi lényegének jellemzését gyakran perverz, gusztustalan, polgári értelemben teljesen elfogadhatatlan akciókkal, performanszokkal demonstrálták.
Delvoye-t a pályakezdésétől fenegyereknek tartják. A '90-es évek végén delfti porcelánfestéssel dekorált egy széria gázpalackot, aztán indonéz kézművesekkel készített áttört díszítésű, aranyozott barokk foliage-okkal dekorált tikfa betonkeverőket. Ezután jöttek az áttört, gótikus stílben kicsipkézett fémből készült buldózerek, melyeket amerikai nagyvárosok utcáin helyezett el. Aztán jött 24 disznó, amelyek egy Peking melletti farmon eleven bizonyítékai lettek Delvoye művészet-eszményének: az igazi műalkotás áthatja a mindennapi életet Saját értelmezése ez két tucat malacnak, miközben elkábítják őket és orosz börtönökben divatos tetoválás-mintákkal borítják őket - persze Walt Disney és egy divatcég logója is került a minták közé. Delvoye szerint a disznók így egyéniséget kapnak, cserébe a kegyetlenkedésért. A mű üzenetét nem túl bonyolult kódolni - benne van az 'állat mint élelmiszerforrás' szemlélet megtagadása, de a divathóbortok ösztönszinten mozgó olvasata is. A tetovált malacok bőre egyébként jó áron megy el a világhírű aukciósházak árverésein, van, amelyikért egy-egy ínyenc gyűjtő 35000 fontot fizet...
Cloaca
2000 óta a világ sok helyén állította fel Wim Delvoye azt az immár nyolc változatban is elkészült Cloaca című installációt - az egyiket Budapestre is elhozza -, amelyik az emberi emésztés stációit követi végig egy bonyolult gépezettel. Magyarul eszik, emészt és ürít a kiállítótermekben, van gyomra, bele, enzimjei. Várhatóan nálunk is sikere lesz az ürüléket művészetté emelő, a fogyasztói társadalmat ellenben darálógépként jellemző műnek. Alighanem friss véráramot visz ez a kiállítás a kortárs hazai művészet-fogalomba. A Műcsarnok merészen választott, de jól időzített, Luc Tuymans itthoni bemutatása után szabad út nyílik a botrányhős Delvoye-nak.
