A pályázatot a Magyar Országgyűlés hirdette meg, szakmai segítséget a Magyar Fotográfusok Háza nyújtott hozzá. Több mint 4000 felvételből válogatták ki azt a közel százat, amit itt bemutatnak ? előtte Brüsszelben járt az anyag, innen tovább indul külföldi magyar intézetekbe és hazai közintézményekbe. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt fotók mellé internetes közönségszavazás juttatott be további képeket.
Nem tudom, milyen hatással volt a zsűrire a pályázat honlapjára egy hónap alatt feltöltött anyag. Engem megdöbbentett, hogy milyen sok árnyalattal, mély drámaisággal örökítették meg a profi és amatőr fotósok a hagyományok továbbélését. A Kárpát-medencére annyira jellemző, már-már abszurditásig menő paradoxonok itt mindennapi tényekké válnak. Ebben a szűk, politikai és identitásbeli feszültségekkel terhelt térségben annyi népcsoport, közösség, ősi foglalkozás, különleges hagyomány viszi tovább természetesen az elődöktől megörökölt szokásokat, ami már önmagában is csoda. A négy kategória mindegyikében remekművek születtek. És bár a kiállítás egésze inkább melankolikus hangulatot áraszt, mintsem az együttélés békés, megnyugtató energiáit közvetíti, a magyar és határon túli fotósok joggal büszkék az eredményre.
A tematika nyilván vonzza a városi viszonylatban különlegesnek ítélt helyzetek megörökítését. A behavazott erdélyi falvak, a sokszáz éve ugyanúgy végzett munkafázisok egy rendíthetetlen világról adnak képet. Mélyszegénységről és érintetlenül őrzött életformákról még a XXI. század díszletei között is.
