A tárlat a magyar műgyűjtés történetének egy igen speciális szeletét tárja a látogatók elé. Levendel László nem volt tehetős műértő-műpártoló; gyűjteményének darabjait ajándékba kapta: hálából, szeretetből, barátságból, nagyrabecsülésből. Halála után örökösei a Fővárosi Képtárban helyezték el letétként édesapjuk képzőművészeti hagyatékát.
Gyarmathy Tihamér: Körök és négyzetek
Dr. Levendel László kisgyerekkorától a gyógyítás mellett kötelezte el magát. "Én is orvos leszek, de én a szegények orvosa"- idézi fel ifjonti elhatározását a róla szóló portréfilmben. Túlélte a munkaszolgálatot, a bori koncentrációs tábort, az "erőltetett menetet". 1944 végén Baján megszökött, a már felszabadult Szegedre gyalogolt, és beiratkozott az egyetemre. 1948-ban, a forradalom centenáriumán az ország legkiválóbb egyetemistájaként jutalmazták, kitüntetéssel avatták doktorrá. 1951-ben, a koncepciós perek idején mégis büntetésképpen kezdte orvosi pályáját: a Hódmezővásárhely melletti Kútvölgyre helyezték, ahol jobbára gyógyíthatatlan tüdőbetegeket ápoltak. 1952-től aztán haláláig az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben dolgozott.
Levendel munkáját nagyban segítette Mezei Árpád, az a pszichológus munkatárs, aki a magyar képzőművészeti életben az Európai Iskola teoretikusaként ismert. Levendel doktor Mezei révén ismerte meg az említett képzőművészeti műhelynek szellemileg-egzisztenciálisan ellehetetlenített alkotóit: Anna Margitot, Bálint Endrét, Jakovits Józsefet, Gyarmathy Tihamért, Ország Lilit. Némelyiküket hosszú évekig, évtizedekig gyógyította - mindeközben az orvos-beteg kapcsolatok barátsággá nőtték ki magukat.
Felesége, Lakatos Mária főorvos mellett gyógytornászként ugyancsak a szanatóriumban dolgozott Kövesházi Ágnes, Kövesházi Kalmár Elza szobrászművész lánya, az egykori Madzsar Alice vezette mozgásművészeti stúdió táncosa. Levendelék az ő közvetítésével ismerték meg - és gyógyították - Palasovszky Ödönt, majd Kassák Lajost, találkoztak Dési Huber István és Derkovits Gyula özvegyével.
