Együttműködés a horvát és a magyar képzőművészeti egyetem között

 
(MTI) - Kőnig Frigyes, az MKE rektora elmondta, Slavomir Drinkoviccsal, a zágrábi ALU szobrászati tanszékének vezetőjével több éve állnak kapcsolatban, és most a Magyar Nemzeti Galériában nemrég megnyílt Horvát Kortárs Szobrászművészet című kiállítás alkalmával hívták meg az egyetemre. A tárlaton a professzor munkái is láthatók. 
    
Slavomir Drinkovic beszámolt arról, hogy a magyar szobrászhallgatókat és tanáraikat meghívta nyárra a közép-horvátországi Bjelovár szobrásziskolájába, amely egy erdőben fekszik a Bilogora-hegység oldalában. Akkor alakult ki a két intézmény közötti együttműködés, amikor az akadémia dékánja volt. Jelenleg a nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettesi posztot tölti be. Erasmus-ösztöndíjjal rendszeresen jönnek hallgatói az MKE-re, a magyar fiatalok pedig tavaly jártak Zágrábban. Az EU-s Kultúra 2007-2013 nevű program keretében a horvát művészeti akadémia szélesíteni akarja az együttműködést a környező országok akadémiáival, és ahogy megjegyezte: "újra felfedezzük egymást."
    
A művésznek mintegy 70 köztéri alkotása van szerte az országban, ezen belül jelentős részüket a háborús emlékhelyeken emelték. Ismert munkája a vukovári civil áldozatok tömegsírjára, az Ovcarára emelt fekete álló márványlap, amelyből egy madárformát vésett ki, melyen áttör a fény. Mint szobrászt elsősorban a köztéri alkotás érdekli, mert a szobor behatol a térbe, alakítja és befolyásolja az emberek életét, mint a házak vagy a közlekedési táblák - vélekedett.
    
A dalmáciai szobrászat igen erősen képviselteti magát az MNG kiállításán. "Ez nem véletlen, mert a térségben a görög-római hagyaték rányomta a bélyegét arra a közösségre, amelynek különleges plasztikai érzéke van" - fejtette ki Drinkovic, aki maga is Hvar szigetén született. A mediterrán kultúra a horvát művészet hangsúlyos vonulata, és olyan anyagokkal, mint a fa, a mészkő mesterien formálja a teret. Ez a hatás folyamatosan érte Dalmáciát az ókortól napjainkig és ez tükröződik építészetében, szobrászatában, elég csak a sibeniki katedrálist vagy a spliti Diocletianus palotát említeni - tette hozzá.
    
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Franjo Tudjman még a délszláv háború és politikai karrierje előtt kérte föl, hogy készítsen a családnak síremléket. Ő a törött feszület témájára tervezett egy kövekből összerakott keresztet. Az önálló Horvátország első elnöke azonban külön sírban nyugszik, az nem az ő munkája - hangsúlyozta Slavomir Drinkovic.