Eifert János fotóművész kiállítása Újvidéken

(MTI) - Eifert János elmondta, hogy nagy örömmel megy Újvidékre, mert 1973-ban ebben a városban rendezték a fotó világkiállítást 60 ország - köztük Magyarország - részvételével és ő akkor mint fiatal, kezdő fotográfus elnyerte az Arany Szem-díjat a Nyáj, a Vágta című képekkel és Marcel Marceau világhírű francia pantomim művészről készített portréjával. Igazi nemzetközi megmérettetés volt azon a világkiállításon, és az akkor készült katalógus alapján még a mai napig is keresik - tette hozzá.
    

A 28 évvel ezelőtti sikeres újvidéki szereplés emlékére ezen a kiállításon készít egy olyan falat, amely visszatekintés lesz a 70-es évekre és kiteszi a Nyáj, a Vágta és a Marcel Marceau című képeket is. 
    
A második csoport a kínai Selyemút című anyagából ad válogatást, mintegy 50 képet. A kínai fotószövetség meghívására a világ minden tájáról érkezett fotográfusok mintegy 22 ezer kilométert tettek meg a Tarim-medencében, a Tien-san-hegységben, a Takla-Makám-sivatagban, s ezen az úton legalább tízezer fotó született.
    
Készített a kiállításra a roncsolt vagy "újraképekből" is egy blokkot. Az anyag egy véletlen folytán jött össze, ugyanis a pincét, ahol több tízezer negatívot, szinte az addigi életművét tárolta, elárasztotta a víz. A megszáradt fotókon különös munkát végzett a nedvesség, új, érdekes formát mutattak a képek. Ezekből láthat mintegy 30 fotót a közönség.
    
A fotókon kívül 40 perces digiráma (kép-hang-színház) előadást is tart Magyarország városairól, tájairól - összegezte a művész.
    
Eifert János táncosként kezdte pályafutását a Honvéd Táncegyüttesben, külföldi fellépései alatt kezdett fotózni, 41 országban járt, több mint 150 kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Többszörösen kitüntetett művész.