|
A széles nyilvánosság még nem ismeri ezeket a festményeket, grafikákat, tértextileket, skulptúrákat, amelyeket erdélyi műtermekből, magántulajdonosoktól, magyarországi köz-és magángyűjteményekből válogattak össze.
A tárlat több aspektusból is figyelmet érdemel. Elsőként talán abból, hogy a romániai művészettörténet írás valamilyen oknál fogva nem figyelt fel az ott élő magyar alkotókra, míg a magyarországi művészettörténészek érdeklődési köréből is kiesett, úgyszólván a feledés homályába veszett.
Igaz, a körülmények hosszú ideig nem tették lehetővé műtárgyak utaztatását. Éppen emiatt nem elhanyagolható az a körültekintő kutatómunka, amelyet közel száz erdélyi művész körében végeztek e reprezentatív bemutatkozást megelőzően.
A következő esszenciális kérdés, hogy a tárlat sajátos léthelyzetet, a kisebbségi létformát vizsgálja. Pontosabban azt, hogy ennek különböző rétegei milyen műformákkal állhatnak összefüggésben. Azt sem szabad felednünk, hogy Európában kelet felé haladva egyre összetettebb művészetekkel találkozunk. Egy más állam keretei között élő kisebbség esetében nemcsak a diktatórikus kultúrpolitika változásainak következményeivel kell számolni a művészetben, hanem a hasonló minoritárius politikával is. Ez pedig a saját hagyományőrzésre, a hagyományteremtésre irányítja a figyelmet.
1965 és 1975 között Gheorghiu-Dej sztálinista párttitkár halála után, a Ceausescu - diktatúrát megelőzően rövid ideig tartó, ám termékeny és a mai művészeti sokszínűség irányába mutató kulturális fellendülés következett.
A romániai magyar művészetben ez volt az egyetlen időszak, amelyben az önazonosulási törekvések kibontakozhattak. Az identitástudatot tekintve azonban nem egységes a romániai magyar kisebbség. Az erdélyi öntudat mellett sokan inkább a magyar identitás megőrzését hangsúlyozták, a művészetben illetve a művészet által, ezért összetéveszthetetlen kép-és szobortípusokat teremtettek, és őriztek meg. A Romániában élő magyar alkotók az anyaországtól és a nemzetközi művészeti pezsgéstől is elzártan tették a dolgukat. Vagyis a műterem csendjében hagyományaikat átmentették egy mások korszaknak. Úgy, hogy képi-és formavilágukba a klasszikus avantgard irányzatokat építették be, és a kortárs, főként absztrakt irányokkal ötvözték.
Ezzel a keverék stílussal váltak egyszerre hagyományőrzővé és jövőbelátóvá. Saját identitást teremtettek. Ekkor teljesedett ki például Balla József, Barabás István, Miklóssy Gábor, Szervátiusz Jenő munkássága. Máig meghatározó egyéniségekké ekkor vált többek között Balázs Imre, Jakobovits Miklós, Korondi Jenő, Tamás Anna és Kusztos Endre.
Erdélyi Lajos és Sulyok Miklós erdélyi művészekről készített portréi vezetik be a kiállítást, amely ezt követően megkapó grafikákat, nonfiguratív és hagyományos kompozíciójú festményeket vonultat fel, és kifejező, érdekes megjelenítésű szobrok segítségével tárja elénk e szobrászművészet jellegzetességeit.
A monumentális tárlatot, amely augusztus 25-ig látogatható, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram valamint az Illyés Alapítvány támogatta.
|
