Elhunyt Batári Ferenc művészettörténész, muzeológus

Képző

(MTI) - Az 1934-ben született Batári Ferenc az európai bútorművészet és a keleti szőnyegek kiváló kutatója volt, 1957-től az Iparművészeti Múzeum munkatársaként, később főosztályvezetőjeként dolgozott. Hétfőn érte a halál.

Tudományos tevékenységének eredményeit sok publikáció, könyv, katalógus őrzi. Nagy sikerű kiállítások szakértője volt egyebek között a Nagytétényi Kastélymúzeumban, Keszthelyen, továbbá Bécsben, Berlinben, Londonban és Prágában.

Közreműködött reprezentatív magyar enteriőrök kialakításában, 2001-2002-ben például a budavári Sándor-palotában a történelmi teremsor berendezésének rekonstrukcióját irányította.

Csaknem öt évtizedes múzeumi munkásságáért 2001-ben Móra Ferenc-díjjal tüntették ki. Múzeumi tapasztalatait az Országos Múzeumi Tanács tagjaként osztotta meg a kollégákkal, tagja volt a Magyar-Török Baráti Társaságnak is.