A legtöbben mint festőt ismerték, hiszen csaknem félszáz egyéni kiállításon és több tucat hazai és külföldi rendezvényen láthatta műveit a közönség, s rangos elismerések minősítik ebbeli munkásságát. Sokirányú tevékenységét nem csak idehaza, de a szomszédos Szlovákiában is számon tartják, mert személyesen is sokat tett a magyar-szlovák kapcsolatok elmélyítéséért, s a szlovákiai magyar kisebbség kultúrájának gazdagításáért.
Luzsicza Lajos (Érsekújvár 1920. - Budapest 2005.) a második világháborút követően indult művésznemzedék jeles személyisége, aki pikturális munkálkodása mellett mint író, művészetszervező és kultúrdiplomata is beírta a nevét a jelenkori magyar kultúra történetébe. Gyermek- és ifjúkorát a trianoni békeszerződést követően Csehszlovákiához került szülővárosában töltötte, szoros közelségben a kisalföldi parasztváros sajátos embervilágával és természeti környezetével. Húsz éves, amikor felvételt nyer a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Aba Novák Vilmos, Kontuly Béla és Kmetty János növendékeként kapott rajztanári diplomát. 1947-50 között Tatabányán dolgozott, ahol megalakította ma is fennálló Bányász Képzőművészeti Szabadiskolát, tucatnyi tehetséges munkásfiatalt indítva el a művészeti pályán. 1950-től közel 10 esztendeig kulturális tisztviselőként a honi képzőművészeti élet különböző területein tevékenykedett, többek között dolgozott a minisztériumba, a Budapesti Pedagógiai Főiskola rajz tanszékén, igazgatta a Képző- és Iparművészeti Társulatot, majd a Műcsarnok néven ismert sokarcú és sokfeladatú kiállítási intézményt. 1960 óta csak hivatásának élt, miközben társadalmi munkában, mint a művészszövetség vidéki titkára, oroszlánrészt vállalt a művészeti struktúra korszerűsítésében és demokratizálásában. Már származása okán is élénk figyelemmel kísérte és támogatta szlovákiai magyar kulturális életet, egyik kezdeményezője volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria létrehozásának. - Tasnádi Attila Kép: Luzsicza Lajos: Önarckép
