Elkészült az Iparművészeti intézményfejlesztési stratégiája

Képző

 
(MTI) - Mint Siklós Péter felidézte, a múzeum Lechner Ödön tervezte, több mint száz éves épülete 2010 végére kritikus állapotba került: meglazult a külső kerámiaborítás, a 11 méteres kupolatorony tartószerkezete életveszélyesen korrodálódott, és a ház gépészeti berendezései is tragikus állapotban vannak; az életveszély-elhárítás azonban egy minisztériumi gyorssegélynek köszönhetően már megkezdődött.
    
Takács Imre főigazgató tavaly októberben 76 millió forintos adóssággal vette át ismét a múzeumot, ezért az új vezetés egy "Münchhausen-projektbe" kezdett, jelentősen nagyobb látogatószámot és ezzel bevételeket megcélozva - emlékeztetett Siklós Péter.
    
Az első negyedévi adatok szerint megállt a látogatottság évek óta tartó csökkenése: míg 2008 első három hónapjában 11 ezren keresték fel a múzeumot, 2009 ugyanezen időszakában 7400-an, tavaly pedig csupán 5 ezren. Ezzel szemben 2011 március végéig sikerült 16 és fél ezres látogatószámot elérni - ismertette az adatokat a főigazgató-helyettes.
    
Siklós Péter szerint a feléledő érdeklődésben nagy szerepe van az IMM jelenlegi időszaki kiállításainak (Főúri öltözékek az Esterházy-kincstárból; Perzsa művészet a Qádzsár-korban, 1796-1925). Májusban a zágrábi Marton Múzeum világhírű porcelángyűjteménye mutatkozik be az Iparművészetiben bécsi, sévres-i és szentpétervári porcelánokkal, majd októberben magyar és lengyel dizájnkiállításoknak ad otthont az épület. Decemberben - elsősorban saját anyagból - megnyílik az Art deco és modernizmus című tárlat, és a tervek szerint 2012 áprilisában érkezik a londoni Victoria and Albert Museum 500 tárgyból álló, szenzációs válogatása - adott ízelítőt a várható programokból.
    
A főigazgató-helyettes közölte, március közepére elkészült az IMM intézményfejlesztési terve, melyből a kultúráért felelős államtitkárság, ígérete szerint, rövidesen kormányelőterjesztést készít. A stratégia alapján a következő 4-5 évben lezajlik az akadálymentesítés, étterem, múzeumshop és a jelenleginél háromszor nagyobb múzeumpedagógiai foglalkoztató épül.
    
Az időszaki kiállítóterek a mostani duplájára, 2000 négyzetméteresre gyarapodnak, míg az állandó kiállítás a jelenlegi 800 helyett 10 ezer négyzetmétert foglalhat majd el. Az Üllői úti központi épületben egy kortárs dizájngyűjtemény is helyet kap majd, de megújul az IMM-hez tartozó nagytétényi Rudnyánszky-kastély is, ahol a mostaninál kétszer nagyobb alapterületen rendezik be a közkedvelt bútortörténeti kiállítást.
    
Siklós Péter hangsúlyozta: elképzeléseik szerint a beruházásokra nem egyszerre, hanem folyamatos működés közben kerül majd sor. A koncepció szerint az mintegy 14 milliárd forintot tesz ki. A beruházások elkészültével azonban végre méltó körülmények között fogadhatja a közönséget az "ország kincsesházaként" számon tartott, a többek között az Esterházy-kincstárat, a világ harmadik legnagyobb szőnyeggyűjteményét és jelentős szecessziós üveg-, Zsolnay- és Herendi porcelángyűjteményt is őrző IMM - tette hozzá a főigazgató-helyettes.