Az elmúlás gondolata szilikonba és betonba öntve

Képző


modem_genezis-project_berszanzsolt_tarlatvezetes_d__ob20100309005.jpg
 Berszán Zsolt tart tárlatvezetést a sajtó képviselőinek a csütörtökön nyíló kiállításán
 
(MTI) - Berszán Zsolt elmondta, hogy a tárlat nemcsak azért fontos számára, mert az első önálló magyarországi kiállítása, hanem azért is, mert ilyen formában és ennyi művét még soha nem mutatták be.
   
A csíksomlyói művész alkotásainak bemutatásakor felhívta a figyelmet arra, hogy művészetét évek óta a fekete szín és a féregmotívumok dominálják. Habár első ránézésre nehéz lehet megemészteni azokat, mégis figuratív művekről van szó, amelyek főleg építési szilikonból készülnek. Ez az anyag - amelyet tudomása szerint csak egy orosz képzőművész használ rajta kívül - egy alternatív életformát fejez ki, akárcsak a féreg, amely amellett, hogy mindent szétrág, át is alakítja az anyagot, élettel tölti meg - fogalmazott Berszán Zsolt.
   

modem_genezis-project_d__ob20100309001.jpg
 Genezis-projekt
 
"Az alkotásaimnál mindig nyitva hagytam bizonyos kérdéseket: legtöbb művemet lehet elmúlásként, de lehet a gyógyulás vagy a születés aktusaként is értelmezni" - mondta, miközben egy betonkoporsóban fekvő emberalak köldökzsinórját feszítette ki a hallgatóság felé.
   
A mintegy kéttucatnyi alkotást megjelenítő debreceni kiállítás további sajátossága, hogy az eddigi két romániai tárlattal szemben itt egy helyspecifikus installáció is megtekinthető. A Modembe épített, elsőre barlangot idéző szilikon szoba a "magát az univerzum közepének érző embert" helyezi be egy másik organizmus belsejébe, hangsúlyozva esendőségünket.
   

Gulyás Gábor, a Modem igazgatója elmondta: az intézmény legfontosabb, a határon túli magyar képzőművészetet érintő kapcsolata a kolozsvári képzőművészeti egyetemmel áll fenn, amelynek keretében kétévente egymás városaiba szerveznek tárlatokat, habár a mostani kiállítás nem ennek a sorozatnak a része. Az idén a Modem két tárlattal jelenik meg Kolozsváron, jövőre pedig egy közös projektet szerveznek. Az igazgató hozzáfűzte, hogy keresik a kapcsolatot a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, hiszen ott az idén indul kurátorképzés, amely hazánkban jelenleg nincs.

   
A Genezis-projekt című tárlatot március 11-én Kelemen Hunor, Románia kulturális minisztere nyitja meg, az érdeklődők pedig június 20-ig látogathatják.
 
Korábban: