Ezeket a műalkotásokat gyakran nevezték "öntőformába foglalt imának", mert az ikonkészítő rendszerint elmélkedés közben hozta létre alkotásait az ábrázolt szentre vagy szakrális jelenetre koncentrálva. Már a bizánci kultúrkörben is ismertek voltak, de virágkorukat a 18.-19. századi oroszországi művészetben élték. Előzményeik azok a 12.-13. század során Kijevben megjelent bronz mellkeresztek, amelyek ereklyetartó funkciót is betöltöttek (enkolpionok). Kötött szabályok szerinti ikonográfiájuk már a kezdetekben kialakult, s ezeket nemcsak az óhitűek (raszkolnyikok), hanem a pravoszlávok is betartották. Másik jellegzetes műfajcsoportjuk, azok a kisméretű hordozható fém-reliefek, amelyek diptichon illetve triptichon formában is elterjedtek. A fémikonokat amulettként viselő hívekről a 17.század óta írott forrásokban is megemlékeznek, igazán népszerűvé azonban a 19.században lettek. A nagy orosz írók - Puskin, Csehov, Dosztojevszkij - is többször emlegetik ezeket a kis műremekeket. A relief-ikon néven is közismert műfajcsoport népszerűségét annak köszönheti, hogy anyaga tartós, mérete pedig megfelelő volt arra, hogy zarándokutakra magukkal vigyék. Innen ered másik közismert nevük: zarándokikonok. Ezek ókori előképe az ún. consuláris diptichon, amely - világi tartalommal - később diplomáciai ajándék formájában élt tovább az európai kultúrkörben. A későközépkorban elterjedt finomművű alkotásoknak számos változata alakult ki: köztük az áldásosztó-, házi- és mellkeresztek, a négyrészes házi oltárkák vagy a háromrészes, deészisz-, azaz ima-ikonok. A későbbiekben Novgorodban, Moszkvában és más oroszországi területeken több fémikon készítő központ jött létre, amelyek még a 20.század elején is működtek. A kiállítás megtekinthető: 2005. április 26. - július 10.
