Előzetes - efZámbó István "Anyag az anyagban kis életmű-kiállítás"

Képző

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulója számos mélyreható szemléleti változást hozott a magyar művészetben és számos új személyiséget állított a kortárs művészeti élet színpadára. Zámbó esetében ez a színpadra állás az A.E. BIZOTTSÁG együttes megalakításával, valamint a VAJDA STÚDIÓ létrehozásával nem képletes, mert azóta is zajló koncertsorozataival és performanszaival valóban színpadon áll nap mint nap. Ezen a kiállításon az efZÁMBÓ FREE JAZZ ORCHESTRA formációval zenélve gazdagítja az eseményt. Az említett művészetben történt változásnak egyik legfontosabb eleme volt az új típusú narrativitás, ami a szubkultúrára is odafigyelve annak kis történéseit, képi és verbális szignáljait tette meg a vizuális közlés központi üzenetének. Dekódolása a mi dolgunk, ami a művész esetében örömteli eseménysor számunkra. Az Ő "privát story"-jának a képeit látjuk a kiállításon sajátos előadásban. efZámbó István az általam ismert kevés irigység nélküli, bölcs és zseniális emberek egyike. - Erdész László A kiállítás helyszíne: LIGHT & LOFT Galéria, Budapest, IX. Soroksári út 48. Megnyitó: 2005. szeptember 15. 19 óra A kiállítást megnyitja: Wéhner Tibor művészettörténész Kép: efZámbó István: Tankon pihenő madár vadászpingvinnel