Budapestet gyakran nevezték Kelet és Nyugat olvasztótégelyének különleges, központi földrajzi fekvése miatt. Az 1930-as évekig Magyarországon működött a világ egyik legaktívabb fotográfiai élete. A II. világháború és a kommunizmus azonban véget vetett ennek. A demokrácia új lehetőségeket és hatásokat hozott, és úgy tűnik, hogy a zártságból a nyíltság felé való átmenet a mai magyar kulturális élet minden expresszív kísérletének releváns témája. Az elkészült munkák mindegyikén azonban egyfajta törékenység érződik, a veszteség és nyereség közötti tojáshéjtánc Európa állandóan változó uniójában. A bizonytalanság és az ismeretlen témája lépten-nyomon tetten érhető a közép-európai művészek munkáiban. A sírva nevetés és a fekete humor a régió kulturális hagyományainak állandó elemei közé tartozik. Az a föld, ahol a kelet találkozik a nyugattal a kulturális azonosságtudat konfliktusait hordozza magában, amelyet a vizuális kultúra is hűen tükröz. A magyar fotográfia fogalmának meghatározása bonyolult és egyúttal értelmetlen feladat is, létezik azonban talán egyfajta jól azonosítható tisztánlátás, az egyedül a bennfentes szem számára érzékelhető érzelmi színek világa, amely kizárólag a fotográfia médiumán ragadható meg. Ugyanúgy, ahogyan egy rapszódia ? a hangulat, a tárgyválasztás és a kompozíciós hatás révén ? a zenehallgató számára meghatározza a szerző kulturális örökségét, Budapest grandiózus történelmi városi környezete nagyban befolyásolja az itt dolgozó művészek alkotásait. A város budai és pesti oldalán számos stúdióban készülnek fotográfiai munkák, cserélnek gazdát gondolatok és eszmék. Amatőr és hivatásos fényképészek gazdag és aktív közössége él és dolgozik itt. Az emlék és hanyatlás, a veszteség és beletörődés, a születés és halál egyetemes témáit a fotográfiai gyakorlat minden műfaja feldolgozta. Legyen szó akár csendéletről, portréról, tájképről, vagy dokumentumfotóról, bizonyos regionális stílusok és áramlatok mindig megfigyelhetőek. Bizonyosan igaz például, hogy a divatfotó és a paparazzi stílusú fotóújságírás nem játszik komoly szerepet Magyarország fotográfiai gyakorlatában. Ugyanakkor a századfordulótól egészen a jelenig a magyar fotográfia fontos szerepet töltött be a fotográfiai áramlatok alakulásában Európa-szerte. Az országban jelenleg is elismerten magas a képzőművész fényképészek száma. Talán sok mindent elárul, hogy számos magyar család tudja felidézni, miként alakították át fürdőszobájukat működőképes sötétkamrává lelkes rokonaik segítségével. Az előhívás és nagyítás, a családi fotóval való kísérletezés ma is az egyik jellemző vonulata az élő és haló fotográfiai kultúrának. Budapesttől a Balatonig sok család építette fel saját kezűleg családi házát ? az ilyesmi Nyugat-Európában már ritkaság. Ennek alapján némi szabad asszociáció segítségével talán azt is kimondhatjuk, hogy olyan embereken, akiknek megvan ehhez a kézügyességük, egy fényképezőgép-ház építése sem fog ki. Egyéb fontos kiállítások mellett a Magyar Fotóbiennálé eseményei lehetőséget nyújtanak ez efféle építkezésre a panoráma, sötétkamra, síkfilm technikai témáin keresztül. Itt a 30 x 40 cm-es formátumú kamerákat, a 360 fokos látképeket, tűlyukacsos kamerákat és az üveglemezes negatívokat a kritikusok és a nagyközönség egyaránt érdeklődéssel fogadják. A képkészítés folyamatának fizikai vonatkozásai legalább olyan fontosak, mint a képi világ, hiszen a a képi szintaxis megértése révén ?olvasni tudjuk? és dialógust folytatunk a tárggyal. Bár a nyugati film és fotópapírgyárók jelen vannak az országban, a magyar Forte cég sok olyan hagyományos papírt és terméket gyárt, amellyel más cégek nem foglalkoznak. A kép-készítés eszközei révén elérhető finom megoldások és a függetlenség még inkább megkapó a kommersz fotó egyre gyorsuló korában. Könnyen lehet, hogy a globális, multinacionális világ csodáinak elutasítása az egész térség esztétikájában fontos elemnek tekinthető. A kortárs művészet kérdéseiről szólva a kézművesség talán problematikus kifejezésnek tünhet, ám vannak minőségek, amelyeket csak a jól képzett kéz és szem képes megragadni. A mélyen gyökerező kézműves hagyományok ma is léteznek és szükségszerűen befolyásolják a műveket. Az alapvető anyagok ? üveg, papír, fény és emulzió ? ismerete strukturálja a munkát, s egyúttal implikálja a fotó szenzuális könnyedségét. A ?fotográfia antikvárius avantgárdja? kifejezés a lehető legrelevánsabb egy olyan időszakban, amely hátra tekintve néz előre. Az évszádos technikák iránt megnyilvánuló új keletű érdeklődés felkeltéséhez már eddig is sok magyar fotós járult hozzá. A Magyarországról származó fényképészek New Yorktól Párizsig részt vesznek abban az új mozgalomban, amely a fotográfia rövid de annál mozgalmasabb történetének hőskorából meríti ihletét. A cianotípia, az albumin nyomat vagy a sónyomat egyaránt a múltra utalnak, mégis új lehetőségeket nyitnak a fotográfiai lehetőségek posztmodern nyelve előtt. A pixelnek megvan a maga helye, mégsem több az ábécé egyetlen betűjénél. Egy tárgy alakítása és nem puszta lefotózása a kulcsa a régi technikák újra éledésének, mely elsősorban a tisztánlátás (a tiszta látvány) és a naivitás ellentétéről szól. A művészettörténet e posztmodern fázisában nem könnyű kategorizálni a stílusokat és áramlatokat. Budapest kiállítótermeiben azonban úgy tűnik, a fekete-fehér fotók játsszák a főszerepet. Ennek egyik oka az lehet, hogy a színes fotográfiai anyagokat sokan a hirdetés és divat kommerciálisabb világával azonosítják, de talán az is, hogy a sok fotóművész szívesebben nagyít és manipulál fekete-fehér anyagot. Nyilvánvalónak látszik, hogy komoly érdeklődés mutatkozik meg a kísérletezés, az új keresése iránt, lett-légyen absztrakt, direkt vagy konceptuális alapú képalkotásról szó. A Bolt Galéria 1994 óta adja- és állítja ki ezeket a kísérletező munkákat a legkülönbözőbb hátterű művészek a lehető legszélesebb fotográfiai spektrumot felölelő alkotásait. Így az általuk bemutatott művészek között felfelé törekvő új tehetségek és nagynevű fényképészek egyaránt szerepelnek. A magyar fotográfia jövője ismeretlen, de tele van nagy lehetőségekkel és a mai megnyitóhoz hasonló kiállítások révén egyre szélesebb közönséghez jut el. - David Sutherland. A kiállítás alkalmából megjelenik a Bolt Galéria 61. katalógusa.
