Előzetes - Megfestett álmok

Képző

A nagy-britanniai magyar kulturális évad keretén belül bemutatott tárlaton négy, Nagy-Britannia 19. századi művészetében gyökerező és Freud tudományos munkáival kapcsolatba hozható, de egyéni hangú, a kor egyetemes művészetében is egyedi életművet létrehozó művész, Lesznai Anna, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos valamint Sassy Attila alkotásait láthatták az érdeklődők. Úgy tűnik, az utóbbi időben, a nyugati kultúra vizualitásra hagyatkozó korszakában ismét megnőtt a tudományok érdeklődése aziránt, hogy mit és hogyan látunk illetve lát és tesz láthatóvá a művész (lásd a Műcsarnok 2002-es Vision című kiállítását például). A képzőművészetben, amit (a valóságot) ábrázoló művészetnek is nevezünk, mindig különleges jelentősége volt a belső látásnak, látomásnak is. (Erről az Eksztázis című vatikáni kiállítás tanúskodott 2003-ban.) A 19-20. század fordulóján a látási törvények fizikai, kémiai kutatása mellett ismét a figyelem középpontjába került a belső kép. Tudományos és filozófiai kísérletekkel egyidejűen ekkor vált esztétikai elvvé az objektív valóságban nem látható világ reprezentálása, ekkor fogalmazódott meg a mese, az álom, a látomás, a képzelet és az emlékezés mibenléte és szerepe a képalkotásban, ugyanakkor a képnek is új definíciói születtek. A kiállítás ezeket az akkor új képtípusokat mutatja be, nem kérdezve, hogy a festett mesék, álmok, látomások kései szimbolista, posztimpresszionista vagy szecessziós művészetnek nevezhetők-e. Sokkal inkább fel akarja tárni azt a világot, amit művészeti és hétköznapi értelemben valóságként kell elfogadnunk. Az Éden teljessége, az élet és művészet kozmikus volta, az ösztönök teljes világa jelent meg az írott és festett álmokban. Ezt az új valóságot söpörte el brutálisan az I. világháború. A mesék, látomások, álmok világát ezért Gulácsy Lajos utolsó jelentős művével zárjuk. Kezdetét önkényesen jelöltük meg, hisz az annál mélyebben vezet a múltba, Csontváry Kosztka Tivadar révén, de az ő sajátos, tiszta víziója a világról amúgy is különbözött ifjabb kortársaiétól. Csontváry Kosztka Tivadar művészi hagyatékából 1930-ban az Ernst Múzeum az addig legnagyobb (70 művet tartalmazó) kiállítást rendezte meg. Gulácsy Lajos retrospektív tárlatát születésének 40. évfordulójára ugyancsak az Ernst Múzeum mutatta be, ahol egyébként csoportos kiállításokon Lesznai Anna is részt vett. Kiállításunkra készülve megkülönböztetett tisztelettel adóztunk elődeink, valamint a 150 éve (1853) született Kosztka Mihály Tivadar és a 70 éve (1932) elhunyt Gulácsy Lajos emlékének. - Keserü Katalin A kiállításhoz kapcsolódóan átfogó igényű konferenciát szerveznek az Ernst Múzeumban 2004. április 24-ére, művészettörténészek mellett az irodalomtörténet illetve az egzakt embertudományok (pszichológia, neurológia) bevonásával. A kiállítás megtekinthető: 2004. március 14. és április 25. között.