Előzetes - A Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása

Képző

A Nemzetközi Kerámia Akadémia (International Academy of Ceramics) Európa legismertebb és a kerámiaművészet területén a világ egyik legtekintélyesebb művészeti akadémiája. Nemzetközi szinten tömöríti a legkiválóbb keramikusművészeket, a kerámiaművészet területén érdekelt szakértőket, kurátorokat, műkritikusokat, művészeti akadémiákat, szervezeteket, múzeumokat és galériákat, illetve képviselőiket, akiket szigorú kritériumok és elismert munkásság alapján választanak a tagok sorába. A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió több mint 20 éve tagja az akadémiának. A stúdió a kerámiaszakma világszerte elismert, egyik leginnovatívabb művészeti kutató központja, éppen ezért megtisztelő és új mérföldkő a stúdió életében, hogy a Nemzetközi Kerámia Akadémia legfőbb döntéshozó grémiuma 2005. szeptember 1. - 5. között, intézményünkben tartja éves tanácsozását. Az akadémiai rendezvényhez szorosan kapcsolódva, szeptember 2-án, pénteken 18 órakor nyílik az elmúlt 10 év legjobb, gyűjteményünkbe került alkotásait felvonultató kiállításunk a Budapest Galériában. Hasonlóan reprezentatív bemutatkozásunk Budapesten 1996-ban volt a Magyar Iparművészeti Múzeumban. Most 86 művet tárunk közszemlére, 19 magyar és - 18 ország képviseletében - 36 külföldi művész, a világ kerámiaművészete "krémjének" alkotásait. Az "Időben - Térben - Tűzben" című kiállítást Dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Tony Franks, a Nemzetközi Kerámia Akadémia elnöke nyitja meg. Köszöntőt mond Probstner János a Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója. A kiállító művészek: Yo Akiyama (J), Antal András (H), Ryota Aoki (J), Philippe Barde (CH), David Binns (UK), Aage Birck (DK), Buczkó György (H), Theodora Chorafas (GR), Dobány Sándor (H), Erős Apolka (H), Michael Flynn (IRL), Fusz György (H), Geszler Mária (H), Elsbieta Grosseová (CZ), Ada Grossmann (D), Jóna Gudvardardóttir (IS), Heidi Guttmann Birck (DK), Steven Heinemann (CAN), Regina Heinz (GB), Nina Hole (DK), Kádasi Éva (H), Karsai Zsófia (H), Kecskeméti Sándor (H), Králl Borbála (H), Kun Éva (H), Kungl György (H), Jolanta Kvasyte (LT), Les Lawrence (USA), Janet Mansfield (AUS), Martinsons, Peteris (LV), Paul Mathieu (CDN), Steve Mattison (GB), Kimiyo Mishima (J), Molnár Zsuzsa (H), Nagy Márta (H), Hiromu Okuda (J), Orbán Katalin (H), Pázmándi Antal (H), Ilona Romule (LV), Roskó Gábor (H), Schrammel Imre (H), Vladimir Tsivin (RUS), Netty van den Heuvel (NL), Jindra Vikova (CZ), John Glick (USA), Paul Soldner (USA), Miroslav Paral (CZ), Joe Bova (USA), Jim Leedy (USA), Barbara Reisinger (A), Frank Steyaert (B), Linda Lighton (USA), Gudrun Klix (AUS), Probstner János (H), Thomas Orr (USA) Megnyitó: 2005. szeptember 2-án, pénteken 18 órakor Megnyitja: Dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Tony Franks a Nemzetközi Kerámia Akadémia (IAC) elnöke A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 02. - október 02. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig A kiállítás helyszíne: Budapest Kiállítóterem, 1056 Budapest, Szabad sajtó út 5. Ryota Aoki (Japán): Bizsu