Erlin Galéria: Gábor Imre kiállítása

Képző

Az Erlin Galéria közel a Bakáts térhez, a IX. kerületi Ráday utca 49. számú ház földszinti üzletében 1992-ben nyílt meg egy modern építész és belsőépítész irodával együtt.
Bikácsi Daniela festőművész, az Erlin egyik alapítója és a galéria vezetője a terasznak elmondotta: a kortárs magyar képzőművészet alkotói közül azokat vállalják fel, akiket az elementáris erő, az új irányzatok keresése jellemez, ugyanakkor a fiatal tehetségek számára is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak.
A bemutatóhelynek nem a kereskedelmi galéria jellege dominál, hanem elsősorban a belsőépítészet és a képzőművészet kölcsönhatását igyekszik reprezentálni.

Gábor Imre, a most 43 éves festő- és grafikusművész a Magyar Képzőművészeti Főiskolán sokszorosító grafikusként végzett Kocsis Imre és Raszler Károly növendékeként.
Több elismerésben, többek között Kondor Béla-díjban és a Derkovits-ösztöndíj nívódíjában is részesült.
A nyolcvanas évek végétől több egyéni és csoportos kiállítása volt itthon, két alkalommal pedig kortársaival külföldön, a berlini East Side Galleryben mutatkozott be.

Munkásságában külön figyelmet érdemel, hogy animációs és rövidfilmeket is készít. A Közjáték Pascal írásaiból (2x5 perces animáció) és a Közjáték Borghes írásaiból (7x5 perces rövidfilm) a modern vizuális kultúra érdekes darabjai.

Gábor Imre most az Erlin Galériában mindössze hét munkáját állította ki. A manipulált, elektrografikált fotók első látásra alig sejtetnek művészi tevékenységet, s a szemlélődőnek az a primer benyomása, hogy egy-egy képet lakásban vagy akár irodaházi belső térben aligha lehetne elhelyezni.
A felvételek alig mutatnak valami olyat magukból, ami egy enteriőrt "feldobna". Aztán a képek előtti elmélkedés során egyszerre csak ráérezni, hogy ezek heten mutatnak egy teljes egészet.
Minden fotó egyazon modellről készült akt, amely a "finom akt" kategóriába sorolható. Kevésbé kitárulkozó, inkább rejtőzködő, félmeztelen szép női test, különböző pózokban. Mindegyik kép a testtartásban fejezi ki a boldog pillanatot. Tulajdonképpen ennek a boldogságnak, a meglesett illanó percnek a visszatükröztetése a legnagyobb erénye Gábor Imre művészetének.