Erőss István: Homo faber

Képző

A művészt régóta foglalkoztatja az épített környezet problematikája. A Homo faber című kiállítás azt vizsgálja, hogy az ember - bárhol is éljen - hogyan rendezi be saját környezetét, és az mit tükröz az elmúlás kontextusában. Életünk legnagyobb részét mesterséges közegben, emberi kéz által teremtett környezetben éljük, egyre nagyobb területet szakítva ki a természetből. Épített környezetünk tulajdonképpen kultúránk, ideológiáink, utópiáink és a természethez való viszonyunk tükrei, legyen szó lakóházainkról vagy végső nyughelyünkről. Míg a házak az életről, a jelenről, társadalmi viszonyainkról, addig a temetők, ezek a szintén épített szakrális terek a transzcendenshez való viszonyunkról tanúskodnak. A tematika komolyságát a formába öntés Erőss Istvánra mindig is jellemző játékossága ellensúlyozza a kiállításon. Bemutatásra kerülnek egy három éve megkezdett sorozat legújabb darabjai, mely manuális technikával nyúl hozzá printekhez. A fekete-fehér nyomatokat színes ceruzával színezi meg a művész, ezáltal újraértelmezi azokat, mintegy fricskát mutatva a digitális technológia mindenhatóságába vetett hitnek. Emellett nagyméretű munkákat is kiállít, melyek a legváratlanabb formában, a hétköznapi életben használt tárgyak felületén jelennek meg: párnán és paplanon, ahol az anyag puhasága ellensúlyozza a tartalmi komorságot, vagy óriáspuzzle-ként, ahol a puzzle kirakásának játékos izgalma és a kész kép (egy temető urnatartója) között teremtődik feszültség. Megnyitó: 2006. április 12-én, szerdán 18 óra A kiállítást megnyitja: Gaál József A kiállítás megtekinthető: 2006. április 12. - május 05. Nyitva tartás: munkanapokon 10-17 óráig A kiállítás helyszíne: Magyar Műhely Galéria 1072 Budapest, Akácfa utca 20.