Európa művésztelepei: Nagybánya

Képző

A kiállított kb. 100 műalkotás a Nagybányai Megyei Múzeum gyűjteményében fellelhető Nagybányai Festőiskola anyagából került kiválasztásra, kiegészítve a Magyar Nemzeti Galériában található művekkel. A válogatás elsődleges szempontja volt, hogy a Nagybányai Művésztelep 1896-tól kezdődő évtizedeinek története egyenletesen és hitelesen rajzolódjon ki. Ilyenformán sikeresen megvalósulhat az a régi álom, amely sem az 1996-ban Budapesten és Nagybányán, sem az 1999-ben Bukarestben megrendezett Nagybánya-kiállításokon nem valósulhatott meg, azaz hogy a két gyűjtemény ( a Magyar Nemzeti Galéria és a Nagybányai Megyei Múzeum) fontos darabjai végre egymás mellett szerepeljenek. A válogatásnál fontos szempont volt, hogy az alapítók nemzedéke (Hollósy, Ferenczy, Thorma stb.) nagy számban legyen képviselve. A válogatás kiegészül néhány két világháború között született művel (Aba-Novák Vilmos, Boldizsár István, Orbán Dezső stb.), mivel rajtuk jól tanulmányozható a korábbi tendenciák továbbélése. A lista a 40-es évekkel zárul, tekintettel arra, hogy az 50-es évek ?szocreál? cezúrája után egy másfajta művészeti gondolkodás alakult ki mind Magyarországon, mind Romániában. Az európai együttműködés jegyében a kiállítás védnökségét a két ország kormányának tagjai vállalták. Fővédnök Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese és dr. Bozóki András kulturális miniszter, akik köszöntőt mondva, személyes jelenlétükkel emelik a rendezvény rangját. A két védnök pedig Câlin Fabian, Románia miniszterelnökének külügyi tanácsadója és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Az egykori Nagybányai Festőiskolában alkotó művészek csoportja 1928-ban hozta létre a Szentendrei Művésztelepet, amely egyrészt folytatója, másrészt továbbfejlesztője lett a múlt század elején méltán európai hírű nagybányai műhely művészeti törekvéseinek, így ennek a páratlan kiállításnak a megvalósítására a legmegfelelőbb helyszín Szentendre. Már többször, többen megpróbálták Magyarországra hozni a Nagybányai Múzeum műtárgyait, eddig sikertelenül, így a Nagybányai Festőiskola hazai bemutatása a magyar művészettörténet egyik kiemelkedő eseménye lesz. A kiállítás kurátora dr. Sütő Csaba Kiállítás megnyitó: 2005. október 01. 17 óra A kiállítást megnyitja: Murádin Jenő művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2005. október 01. - 2006. január 15. Nyitva tartás: naponta 10-18 óráig A kiállítás helyszíne: MűvészetMalom, 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. Kép: Ivanyi Grünwald Béla: Lányok a Lápos partján, 114 x 114 cm, olaj, vászon