Várkonyi György: A magyar művészet európai iskolái ?Traditio legis?, azaz a törvény átadása. Akár ez a jelképes, újszövetségi mozzanat is lehetne a mottója a Nudelman László gyűjteményéből válogatott kiállításnak. A huszadik századi magyar művészetnek egy olyan, karakteres vonulatára összpontosít ugyanis ez a szelekció, melynek csak ?intézmény?- vagy ?mozgalomtörténeti? szempontból jelentette tetőpontját az ?Európai Iskola?, ez az 1945 és 1948 között Budapesten működött csoportosulás. Ebben, a remény és szorongás éveiként is jellemezhető periódusban átmenetileg nyitva álltak ? fizikai és spirituális értelemben egyaránt ? az egyetemes Európa kapui a modern magyar művészet előtt. A művészettörténet korszakai és irányzatai azonban életművekben öltenek testet, s ezek szuverenitása éppolyan fontos kohéziós erő, mint az, ami az életműveket bizonyos időszakokban egymással összefűzi. Korniss Dezső (1908-1984) és Vajda Lajos (1908-1941) a bécsi emigrációból hazatért Kassák Munka-körében találkoztak a klasszikus magyar avantgárd örökségével. A konstruktivizmus és szürrealizmus integrálására irányuló korai törekvéseik a harmincas évek derekának ?szentendrei programjában? bontakoztak ki. Itt, a dunaparti kisváros művészkolóniájában kristályosodott ki az a jelenség, amit a napjainkig továbbélő szentendrei örökségnek nevezhetünk. A ?konstruktív szürrealista tematika? vajdai elve abroncsozza össze azt a - rokoni szálakon is kapcsolódó - közösséget, melybe Vajda Júlia (1913-1982) és sógora, Bálint Endre (1914-1986) is beletartoznak. A Nyugat és Kelet, Párizs és Moszkva közötti híd-státusz fölismeréséből, valamint a paraszti tárgykultúra inspirációjának párhuzamából táplálkozó egyetemes-lokális kettősséget Korniss, Vajda Júlia és Bálint menti át a háború utáni időszak Európai Iskolájának univerzalizmusába és stíluspluralizmusába. Éppoly fontos azonban a szintén szentendrei motívumokra építő, de a szürrealizmustól nem érintett Barcsay Jenő (1900-1988) festői konstruktivizmusának szerepe a sajátos szentendrei arculat, mondhatnánk paradigma megformálásában. Az ekkor már nem élő, de a csoport tiszteletbeli tagjának választott Vajda kivételével mindnyájan újra találkoztak a saját proklamációja szerint a kubizmus, fauvizmus, konstruktivizmus, szürrealizmus és absztrakció képviseletére vállalkozó Európai Iskolában. A csoport működésének véget vető fordulat, a ?közösségi? fedőnévvel ellátott kultúrpolitikai diktátum idején e művészek a külső és belső emigráció különböző válfajai közül választhattak. A nyilvánosságtól elszigetelve vitték tovább az egymással pontos fedésben levő európai és szentendrei örökséget, annak esztétikai és etikai törvényeit. Mindegyikük életműve ekkor kezd tetőzni, különböző ütemben bontva ki a bennük rejlő potenciált. Barcsay az ötvenes, a vajdai programot folytató Bálint a hatvanas években (1957-1962 között párizsi emigrációban) formálja meg festői önmagát. A magyar művészettörténet-írás az Európai Iskola elnevezést ? teljes joggal - az 1945 és 1948 között működött csoportnak valamint a belőle 1946-ban kivált ?absztrakt frakciónak?, az Elvont Művészek Csoportjának tartja fenn. Utóbbihoz kiállításunk szereplői közül csak Vajda Júlia csatlakozott. Európainak lenni a klasszikus magyar avantgárd, a Nyolcak és az Aktivisták, Kassák és köre számára nem jelentett külön programot. Természetes állapot volt. Különös módon a magyarnak lenni kérdése több konfliktussal és dilemmával járt a harmincas évek Magyarországán, ahol a hivatalosan támogatott olaszos, neoklasszicista irány mellett a francia orientációt is magába foglaló nyugat-európai igazodás, a Munkácsy-tradíción alapuló ?alföldi? realizmus és a posztnagybányainak nevezett parnasszista esztétizálás képviselői is meghatározó szerepet játszottak. Valamennyiükről elmondható, hogy európai iskolázottságúak voltak. A problémát teoretikusan is feldolgozta Fülep Lajos 1926-ban megjelent ?Magyar Művészet?-e, mely egyetemes és nemzeti korrelációjának kérdésére összpontosított. A háború azután elméletet és esztétizálást elsodorva egészen más dimenziókba helyezte magyarnak, zsidónak, európainak, embernek lenni és maradni egymással végzetszerűen összekapcsolt kérdéskörét. Az Európai Iskola képviselőinek hosszú időre kiható ? Bálintnál, Kornissnál képekben is testet öltő ? nemzedéki élménye lett a gyász és a veszteség. A művészet emberképét nem az egyetemes harmónia konstruktív képlete, hanem az apokaliptikus élmények emléke formálta. Az egykori koherens szentendreiség a túlélőket befogadó Európai Iskolában nem annyira stiláris, mint inkább szolidáris összetartozásban nyilvánult meg. Az idősíkok eltolódtak. Vajda Júlia 1946-ban festette meg saját szentendrei programképét, Bálint Endre 1954-től lépett rá a konstruktív szürrealista tematika vajdai útjára, amit sógora és barátja már halála előtt három évvel, 1938-ban felhagyott. A Bálint-életmű kibontakozására azután ott került sor, ahonnét a program elindult. 1957-62 között Párizsban, ahol Vajda annak idején a montázs-technika revelációjával találkozott. Bálint párizsi festményein francia, spanyol, angol motívumok vegyültek a szentendrei örökséghez, a konstruktív szürrealista módszer alkalmazása révén. A háborút és a valaha volt Szentendrét elgyászoló Korniss a negyvenes évek végétől a szürrealizmus groteszk idiómája és az aleatorikus elemeket is tartalmazó festői gesztus irányába lépett tovább. A hivatalos kultúrpolitikai diktátum szorításából felszabaduló magyar művészettörténet-írás csak a hatvanas évek végén integrálta a föntebb leírt vonulatot, s vezette be a ?szentendrei művészet? fogalmát, kiterjesztve azt a lokális kötődést már nem mutató életművekre is. Ez a fogalom szinonimája lett az európai értékekhez és a szűkebb hazához való ragaszkodásnak (Bálint: Honvágy), egy olyan egyetemes identitásnak, ami túléli a különböző előjelű diktatúrákat, háborúkat és hidegháborúkat. Legyen Párizsban vagy a vasfüggöny mögött, minden körülmények között európai. Nudelman László kivételes értékeket koncentráló és ma is napról-napra gyarapodó gyűjteménye hasonló könyörtelen intranzigenciáról árulkodik, mint a belőle ez alkalomra kiválasztott művészek életműve. Nyugvópontra remélhetőleg sohasem jutó (a megállapodottság a gyűjtés halála), szuverén szellemi építmény, ami éppen a gyűjtői szubjektivitásnak és folyamatos önkontrollnak köszönhetően kelhet versenyre a legjobb magyarországi közgyűjteményekkel. Az Európai Iskola - Válogatás a Nudelman-gyűjteményből című kiállítás 2004. április 29-től május 28-ig látogatható az UngArt Galériában, a bécsi Collegium Hungaricumban (1020 Wien, Hollandstr. 4)
További cikkek ebben a rovatban
