Ezüst György alföldi képei a Duna Televízió székházában

Képző


EzustGyorgy_festomuvesz_mutermeben_D_CSO20100321002.jpg
Ezüst György

(MTI) - Félmeztelen fiú a lovát itatja egy sásos tónál az egyik képen, mellette sorakoznak az évszakok nevét viselő alkotások lovukat megülő ifjakkal a tavasz, a nyár, az ősz és a tél színeivel. Egy másik vászonról Sütő András néz vissza - fél szemén kötéssel, szemüvegben - a látogatóra.

   
Bereczky Loránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria címzetes főigazgatója a kiállítás megnyitóján azt emelte ki, hogy Ezüst György a kortárs magyar művészet olyan képviselője, aki ahhoz a meghatározó vonulathoz tartozik, amely az alföldi festészeti hagyományokat folytatja.
   
A tájhoz való kapcsolódása egyúttal a kortárs európai és egyetemes művészeti törekvéseket is tükrözi konstruktivizmusával. A ló figurája mögött, a kép hátterében a vonalak, a színek mind erre utalnak - mutatott rá a művészettörténész.
   
Mint megjegyezte, a festő nagyszerű portrékészítőként is ismert, Sütő Andrást ábrázoló, egymásba csúszó hármas arcképén például vissza kellett adnia az író közéleti és irodalmi munkássága közötti példaadó összhangot, és ezt sikerült is megörökítenie.
   
Bereczky Loránd kiemelte: kamaratárlatról van ugyan szó, de az egész világ láthatja, hiszen a Duna Televízió a megnyitót élőben sugározta, ezzel olyan üzenetet is közvetítve, amely a hagyományok megőrzéséről szól.
   
Ezüst György arról beszélt, hogy ha valaki odaszületik egy tájba, az végig kíséri az életén, éljen bárhol Magyarországon vagy a világban. A Békéscsabán született és nevelkedett festő szemével az Alföld egyszerű motívumokkal terített föld.
   
Az ottani emberek világa egyszerű, a lovak segítőtársaik a munkában, és ez a természetes, magától értetődő életmód számára inspiráló a mai napig, pedig már több mint 40 éve él Budapesten - jegyezte meg.
   
Hozzátette, hogy az Alföld maga a végtelen horizont, ha a templom tornyából nézi, konstruktív, de ha repülővel kerül a táj fölé, akkor geometrikus világ tárul föl az ember előtt.
   
Ezüst György tárlata a Duna Televízió székházában július 19-ig tart nyitva.