 |
A spanyolországi, leóni gyűjtemény, a MUSAC 21. századi anyagának Menny és pokol alcímű reprezentatív bemutatója korábban már kapott elemzést e hasábokon, tehát nem elsődleges tárgy ezúttal. Az egységesen magas színvonalat a létra nélkül szinte élvezhetetlen egész falnyi látnivalók, némely üresebb produktumok kezdik ki. De megjegyzendő, hogy az installálás jellegénél fogva több terem élménysűrűsége lenyűgözhet egy kisgyermeket is. Pipilotti Rist svájci művész a padló levélpárnáiról, fekve szemlélendő - az ikermotívumra épített, a kaleidoszkóp elvén működtetett - vetítése az átváltozás egzisztenciális és erotikus őstartalmaitól függetlenül álomvilágba visz mindenkit. Nem a meztelen női mellel, lábbal szétrobbantott gránátalma szimbolikája a döntő, hanem a narancsvörösen lávázó mozgókép, a tükröző indázás. Joana Vasconcelos (Franciaország/Portugália) rongyszoknyás, textilgömbfejű Burkájának daru segítségével sűrűn ismétlődő felrepülése, ágyúlövéshangú alázuhanása technikai és akusztikai érdekesség. S mintha Thomas Hirschhorn (Svájc) hatalmas terepasztalának szolgáltatna hangkulisszát. Vészjósló a játéktér. Csupa kiégett, szétbombázott kis település, asztali lámpáktól származó piros fények még parázsló tűzfészkeivel. Kormos házak, beszakadt épületek, leszakadt hidak, burjánba fojtott utak. Az általános feketeséget fehér terep- és mentőjárművek tömege őrzi, hasítja. Mind UN betűjellel. A közelmúlt és a jelen háborúinak mementója tárul fel (néven nevezett szenvedő országokkal, a helyszínen fellapozható szakkönyvek geopolitikai eligazításaival). Gyermeki, girbegurba betűvetés táblái alá rendelődik az ember nélküli holt- és hold-tér, melyben a látogatóból válik maradék országlakos. Kisház, kisautó - a gyermek is felfogja, hogy az óvodasarok szabályrendjét durván szétdúlja valami külső, megfoghatatlan erő, melynek csupán nyoma látszik a fekete-fehér vizualitásának ellentétpárjában.
 |
| Látogatók a kiállítás terében |
A Menjünk világgá! kreatív mesélőprogram keretében Hernádi Csaba színművész április 5-én délelőtt-délben maroknyi kisfiút, kislányt kalauzolt néhány Mi Vida-terembe. Nem a "Csak 18 éven felülieknek" jelűbe persze, bár a (balkáni) népi varázslás és a kulturális ismeretterjesztés hűvössége itt is visszafogta a természetbe ágyazott, meztelen testképek fiziológiai intenzitását. Hernádi talán a kelleténél is jobban óvakodott attól, hogy a kicsiknek néven nevezze a látottakat. A halálterep-glóbusz elnéptelenedett országait, tartományait halott városnak nevezte, a burka sajátos (elpusztíthatatlan) sújtás-kisze (vagy más) jellegére nem vezette rá az öt és nyolc év közötti kicsiket. De beléjük plántált egy kiválóan működő, az egész kiállítást átfogóan értelmező "nagytörténetet" az álomtolvaj gonosz boszorkányról. A gyerekek belepislantottak egyik-másik alkotásba, vetítésbe, s a számukra különös hangulattól (és több terem sötétjétől) eltelve vonulhattak egy rajzpapírral leterített zugba (közvetlenül a burka óraműves, önkivégző-újraemelkedő figurális nyaktilójának szomszédságába). Kissé hosszú időt vett igénybe, amíg az alakuló, szerepkiosztó mese valamennyi szereplője hajtogatott, tűzött, az egyszerűnél is egyszerűbb jelmezekhez jutott (a program lelke, Szabics Ágnes képzőművész és segítői révén). A csoport ekkor a kelleténél jobban atomizálódott, a már múlt vasárnap is itt időző gyerekek az újoncoknál sokkal gyorsabban adaptálták a kanyargósan újravariált boszorkányellenes, álomvisszaperlő mesét. Hernádi Csaba azonban sosem jött zavarba, kis játszótársai kedve szerint engedte hajlani a mégis uralt történetet, a szolid szellemi és a fizikai tanulságokhoz is elvezette a résztvevőket (nem véve zokon, hogy a Fájós Térdű Óriás szerepébe állított apuka, épp fájós térde miatt, sem a Gömböc fantázianevű emberpalántával, sem mással nem tudhatta körbefutni a helyiséget, sajnálatosan erősítve ezzel a boszorkány hadállásait). Némi csúszással a várva várt - a szabad ötleteket befogadó - közös-egyéni rajzolás is kezdetét vehette. Az ebédidő és a törvényszerű elpilledés tett pontot az eredményes foglalkozásra - de még kifelé is úgy ballagtak a gyerekek, hogy egy-egy Mi Vida-barlangba újra bekukkantottak.
